Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

A kutatás kimondta – a háziállat halála ugyanolyan gyászt okozhat, mint egy ember elvesztése

A kutatás kimondta – a háziállat halála ugyanolyan gyászt okozhat, mint egy ember elvesztése

A kutatás kimondta – a háziállat halála ugyanolyan gyászt okozhat, mint egy ember elvesztése
Shutterstock/Illusztráció

Egy új kutatás szerint a háziállat halála ugyanolyan hosszan tartó gyászt válthat ki, mint egy szeretett ember elvesztése.

Egy frissen publikált tudományos vizsgálat alapjaiban kérdőjelezi meg azt a társadalmi beidegződést, ami szerint a háziállat elvesztése „kisebb” veszteség lenne, mint egy ember halála. A PLOS One folyóiratban megjelent tanulmányt a People is ismertette, amely szerint „a szeretett háziállat elvesztése ugyanolyan érzelmileg pusztító lehet, mint egy emberi hozzátartozó halála – és egyeseknél a gyász klinikailag is jelentőssé válhat”

A cikk a videó után folytatódik

A kutatás 975 brit felnőtt válaszait elemezte, és azt vizsgálta, hogy a résztvevők miként élték meg háziállataik, illetve emberi szeretteik halálát. A társadalmi közeg gyakran bagatellizálja az állatvesztést, ám a tanulmány szerint ez a fajta gyász sokkal mélyebb lehet annál, mint amit a környezet feltételez.

A felmérésben résztvevők több mint ötöde úgy nyilatkozott, hogy a háziállat halála volt életük legmegrázóbb vesztesége, még akkor is, ha korábban emberi hozzátartozót is elveszítettek.

A gyász intenzitása sokaknál eléri a klinikai szintet

A tanulmány vezető szerzője, Philip Hyland: „Sok háziállat-tulajdonos intenzív gyászt él át kedvence halála után. Sokan számolnak be szégyenről, zavarodottságról és elszigeteltségről is amiatt, hogy kifejezik gyászukat elhunyt állatuk miatt.”

A kutatók megállapították, hogy a háziállatukat elvesztők 7,5%-a teljesítette a hosszan tartó gyász zavar (PGD) valószínű diagnosztikai küszöbét — ez az arány pedig hasonló ahhoz, amit testvér vagy közeli barát elvesztése után mérnek. A vizsgálat szerint azok, akik átéltek állatvesztést, jelentősen nagyobb eséllyel feleltek meg a PGD kritériumainak, mint azok, akik nem veszítettek el háziállatot.

A kutatás kimutatta, a hosszan tartó gyász tünetei – például az intenzív érzelmi fájdalom, a veszteség elfogadásának nehézsége vagy az elhunyt utáni tartós sóvárgás – ugyanúgy megjelennek, függetlenül attól, hogy a veszteség egy állatot vagy egy embert érintett.

„Azok a résztvevők, akik elvesztették háziállatukat, 27%-kal nagyobb valószínűséggel feleltek meg a hosszan tartó gyász zavar diagnosztikai követelményeinek, mint azok, akik nem veszítettek el háziállatot.”

Komolyan kell venni az állatvesztés utáni gyászt

Bár a kutatás nem sürgeti a diagnosztikai kézikönyvek azonnali módosítását, a szerzők hangsúlyozzák, hogy a bizonyítékok alapján a mentális egészségügyi szakembereknek komolyan kell venniük a háziállat elvesztése utáni gyászt, különösen akkor, ha a tünetek tartósak vagy akadályozzák a mindennapi működést.

A tanulmány egyértelmű üzenete: a háziállatok sokak számára családtagok, és elvesztésük ugyanolyan mély, hosszan tartó érzelmi sebet hagyhat, mint bármely más szeretett személy halála.