Házasság első látásra: Zoli már engedélyt kér Orsitól, hogy hozzáérhessen
Zoli inkább többször kér engedélyt arra, hogy hozzáérhessen a feleségéhez, Orsihoz, akivel igencsak viharos a kapcsolata.
Nem éppen úgy alakul Orsi és Zoli házassága, mint azt várták volna, bár a lánynak már igen hamar kétségei támadtak a tűzoltó kapcsán. Ennek ellenére igent mondott, és azóta számtalan komoly veszekedésen vannak túl.
A nézők óriási számban adnak igazat Zolinak, nagyon sajnálják őt. Nemcsak ő, Judit is, míg Orsit ostoba nőnek tartja. Valószínűleg a szakértők sem gondolták, hogy mindez ennyire nem fog működni, és még mindig van pár hét a kísérlet végéig.
Legutóbb fotózásra mentek a házasok, és meglepő módon minden jól alakult. Zoli a sok sértés ellenére is igyekszik Orsi kedvében járni, és most valóban mindent úgy csinál, hogy az a lánynak a lehető legjobb legyen, de ezzel közben háttérbe szorítja önmagát. Reni messze jobban illett volna hozzá, nagyon jó páros lehetnének.
„Meg fogok tenni mindent! Ha egymáshoz kell érnünk, nagyon fogok figyelni, mennyire érek hozzá, és meg fogom kérdezni tőle, hogy szabad-e vagy mennyire érhetek hozzá. Orsi most felvett egy álarcot, rendesen szerelmes tekintettel nézett rám, mosolyogva, csillogó szemekkel.” – mondta Zoli a TV2 kamerái előtt.