Házasság első látásra: Zoli szerint Orsi összetörte a lelkét
Zoli és Orsi házassága már a kezdetek óta borzalmas, semmilyen szinten nincs meg közöttük az összhang, igazán még haverok sem tudnak lenni.
Orsi sorra kapja a kritikákat a nézőktől a Házasság első látására című műsor kapcsán, addig Zolit a védelmükbe vették az emberek. Zoli mindent megtesz, ami csak lehetséges, hogy ideális legyen a kapcsolata a feleségével, de úgy tűnik, hiába.
Orsinak továbbra sem kell Zoli, nemigazán tud közeledni hozzá, lelkileg egyáltalán nem. Vannak jobb pillanataik, amikor úgy tűnik, 180 fokos fordulat állhat be a kapcsolatukban, ám ez nem tart sokáig. Zoli pedig kezd belefáradni ebbe, nemcsak fizikailag, hanem lelkileg és mentálisan is.
Azt mondta, összetörte a lelkét Orsi, de valamiért még mindig hisz egy nagy fordulatban. Közös programra mentek, aminek ideje alatt különböző tárgyakat kellett szétverniük egy kalapács segítségével.
„Sok negatív dolog felgyülemlett Zoli iránt.” – ismerte be a 29 éves Orsi, aki nem tartja főnyereménynek Zolit. A tűzoltó nem érit, milyen bizalomvesztésről beszél a felesége, amikor csak három hete ismerik egymást. „Amúgy a bizalom nem erről szól.” – mondta a 36 esztendős Zoli, akinek nincsenek bizalmi problémái. Orsi tisztázta, nem veszett el benne a bizalom Zoli felé, mert az még csak nem is létezik.