Házasság első látásra: Orsi továbbra sincs oda Zoliért
Orsi továbbra sincs oda Zoliért, akit sokan álompasinak tartanak, de úgy tűnik, ez a lánynál másképpen csapódik le.
A Házasság első látásra nézői közül sokan véleményezik kritikusan Orsi viselkedését. Talán jobb is, ha nem olvassa a kommenteket, mert rendkívül megosztó a karaktere, és ez aligha fog változni a következő napokban. Sőt, az újabb feszültségek miatt minden eddiginél rosszabbá válhat a helyzet.
Ez most a bizalom hete a Házasság első látásra című műsorban, ami kapcsán Zoli megjegyezte, függetlenül a helyzettől, bízik Orsiban, és úgy érzi, eddig senki bizalmát nem játszotta el. Orsi viszont szerint nagy a feszültség közöttük az elmúlt hetek után, és ezt szeretné valamilyen módon lazítani.
Emiatt gondolt arra, hogy menjenek el egy helyre, és közösen törjenek össze pár dolgot. Zoli viccesen azt mondta, ezt otthon is meg tudják tenni, amire Orsi úgy reagált, hogy ennél azért ideálisabb lenne a külső helyszín.
Orsi szerint ennyi út nincs a világon, mint amin ők elindultak az elmúlt időszakban. Ennek ellenére még mindig nem váltak el, pedig semmi jel nem utal arra, hogy ez az egész bármikor is működhetne kettejük között.