Házasság első látásra: most telt be a pohár Szabinál Miki miatt
Szabi látható módon türelmes ember, de nála is van egy határ, amit úgy tűnik, hogy Miki átlépett, ráadásul a saját házában.
Miki leszerepelt Szabi előtt, és ez fordítva is igaz, aligha lesznek barátok, talán még csak haverok sem, pláne azok után, hogy látják, miket mondtak egymás háta mögött az interjúk alatt. Mikinél nagyon elborult a hangulat, elege lett Szabiból.
Szabi egy ideig türelmes volt, és ez nem a kameráknak szólt, valóban udvariasan kérte meg Mikit. A többiek sem értették, Miki miért nem engedi el a sztorit, ami csak újabb vitákat generált, és a helyzet minden eddiginél feszültebb lett.
Orsi igyekezett megérteni, mi történt, amikor Szabi elmagyarázta a dolgot. Kicsit úgy tűnt, mintha Miki pártját fogná, aki odakint mondta a magáét, és nem egy keresetlen szót fogalmazott meg Szabival szemben. Szerinte többek között túl sokat képzel magáról, és ebből neki elég.
Szabinak pedig abból a stílusból lett elege, amit Miki prezentált, és még ki tudja, mi történhetett volna, ha folytatják. Judit tartott tőle, hogy ebből bunyó lesz, amire szerencsére nem került sor, mert az semmire sem jelent megoldást.