Házasság első látásra: óriási balhé tört ki, Judit szerint verekedés is lehet belőle
Szabi és Miki nem kicsit feszültek egymásnak, igencsak benne volt a pakliban, hogy elcsattanhat egy lángos.
Szabi és Judit karaktere erősen megosztja a nézőket, ez jól látszik a közösségi médián keresztül. Ugyanakkor tény, nagy nézettséget generálhat a személyiségük, akárcsak Reni a másik oldalon, akinek már nagyon elege van Juditból.
Miki ugyan hamar feladta a kísérletet, visszatért a képernyőre, miután őt is meghívta Szabi a nagy házába egy kerti partira. Előtte együtt kondiztak a fiúk, majd jöhetett a nagy esemény, ahol mindenki ott volt.
Miki azonban nem kicsit feszült be, nem ő a világ legnyugodtabb embere, és ha valami nem tetszik neki, akkor azt szóvá is fogja tenni. Szabinál szintén van egy határ, és már az is benne volt a pakliban, hogy egymásnak esik a férj és az elvált férj.
Judit is azt mondta, ebből verekedés is lehet, addig Marica megpróbálta jobb belátásra bírni Mikit, mert szerették volna jól érezni magukat. Hiába, a feszültség egyre durvább és durvább volt Szabi és Miki között, ami miatt sokan aggódtak.