Ruszin-Szendi Romulusz úgy fogalmazott, az elmúlt hetekben tapasztalt természeti katasztrófák miatt nagyobb katasztrófavédelmi állományra van szükség, hogy azonnal cselekedhessenek, ha szükség van rájuk.
Mint ismeretes, komoly belső feszültség alakult ki az Indexen belül, melynek Dull Szabolcs lett a legelső áldozata, ugyanis előbb az igazgatótanácsból, majd a főszerkesztői pozícióból is eltávolították.
Ismét riasztás kiadására kényszerült az Országos Meteorológiai Szolgálat, miután úgy tűnik, csak nagyon kevés megye ússza majd meg az esőzéseket.
Az elmúlt hetekben tapasztaltakhoz képest növekedés figyelhető meg az új fertőzöttek tekintetében, ugyanis számuk az elmúlt 24 órában 18 fővel emelkedett.
Már csak 10 napig lehet beváltani a 2017-ben bevont bankjegyeket.
Habár Magyarországon úgy tűnik, irányítás alatt áll a koronavírus-járvány, továbbra is oda kell figyelni mindenkinek és betartani az utasításokat, mivel számos ország esetén láthattuk már, hogy a látszólag csend néha vihar előtti csendet jelent.
14 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4380 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 596 fő, 3300-an pedig már meggyógyultak.
Habár már azt is belengették, hogy kivonulhatnak Magyarországról, leépítéseket egészen biztosan végrehajtani a hazai Tescókban, ahol több munkakör is megszűnhet a különböző összevonások miatt
Mindezt Varga Mihály pénzügyniszter mondta Nyíregyházán, miután aláírták egy helyi gépészeti vállalat kapacitásbővítő beruházásához szükségses 42 millió forint értékű támogatási szerződést.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtóosztálya elárulta, május 4 óta – vagyis a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet hatálybalépése óta – több mint 8 000 000 forintnyi bírságot kényszerültek ki szabni.
Falus András, a Magyar Tudomány Akadémia-tag immunológus az Inforádiónak úgy fogalmazott, hogy szigorítani kell a beutazásra vonatkozó szabályokon, mivel számos szomszédos országban, valamint a világ egyes részein már a második hullám zajlik.