A Belügyminisztérium szerint a polgárőrök munkája elengedhetetlenül fontos.
A saját Facebook-oldalán megosztotta videójában jelentette be Varga Mihály, Magyarország pénzügyminisztere, hogy a gazdaságvédelmi operatív törzs átfogó adóügyi könnyítésekről döntött
Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke úgy fogalmazott az M1-nek, hogy jelentősen nőtt a hivatalhoz érkező panaszoknak a száma
Megerősítette a Semmelweis Egyetem az ATV Híradójának, hogy a járványhelyzetre tekintettel elköltöztetik az egyetem onkológiai részlegének járóbetegellátását.
Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője hétfőn reggel fogalmazott úgy a közmédiában, hogy 1.8 millió ember nyilvánította ki a Nemzeti Konzultáció útján, hogy úgy kell megvédeni az emberek egészségét, hogy az ország közben ne álljon le
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnök a Magyar Nemzetnek adott interjújában fogalmazott úgy, hogy a koronavírus-járvány okozta válság olyan mértékben alakítja át a viszonyokat, amihez legfeljebb csak a rendszerváltozás hasonlítható.
Egyetlen nap leforgása alatt ismét rengeteg COVID-19 pácienst azonosítottak az egészségügyi hatóságok Magyarországon, ami viszont sokkal tragikusabb, hogy tizenhárman belehaltak a súlyos szövődményekbe.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre az egészen országra vonatkozóan elsőfokú figyelmeztetést adott ki a zivatarok miatt.
Szomorú adatokra virradtunk hétfő reggelre, ugyanis újabb 13 magyar állampolgár vesztette életét koronavírus-fertőzés szövődményeiben, valamint újabb 702 embernek lett pozitív a koronavírus-tesztje.
Ezen a héten kerülhetett megrendezésre a Szuperkupa-mérkőzés a Bayern Münchebn és a Sevilla között. Természetesen sok néző látogatott ki a budapesti helyszínre a Puskás Arénába. Az MLSZ pozitívan számolt be az eseményről.
Novák Katalin, újonnan kinevezett tárca nélküli miniszter úgy fogalmazott, hogy ameddig lehet, a gyerekek számára biztosítani kell, hogy járhassanak óvodába és iskolába, ezt mondta ki a nemzeti konzultáció is.