A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 33, 39 fok között valószínű.
Keserű György Miklós akadémikus úgy gondolja, a járvány második hullámának felerősödése és a kórházi kapacitások szűkülése miatt egyre fontosabb, hogy időben megkapják a páciensek akár az alapellátásban is a kísérleti gyógyszereket.
Magyarország kormányának szóvivője, Szentkirályi Alexandra igen jó hírekkel szolgált a magyar hallgatók számára a koronavírus második hullámának idején.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség közleménye szerint a hazai üzletek problémamentesen tudtak átállni a 19 órás zárásra.
A Telex cikke szerint a borsodi katasztrófavédelem egy hivatalos közleményt adott ki, melyben bocsánatot kért az elhangzott trágár szavak miatt.
Az Országgyűlés által kedden elfogadott rendeletek a munkáltatókat és a munkavállalókat is érintették.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Facebookon reagált a magyar válogatott Izland elleni győzelmére, melyben megjegyezte, hogy „minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük”.
Drámai mérkőzésen, 2-1-re megvertük az izlandi labdarúgó válogatottat, ezzel hivatalossá vált, hogy kijutottunk a 2021-es Labdarúgó Európa Bajnokságra!
Nemrég kapott újra nagyobb nyilvánosságot az a felvétel, amelyet még Joe Biden frissen megválasztott amerikai elnök 2018-ban küldött Magyarországnak, és elsősorban Tóth Józsefnek, a XIII. kerület polgármesterének
A mérkőzés 11. percében, Gulácsi Péter szerencsétlen mozdulatának is köszönhetően megszerezte a vezetést az izlandi válogatott a magyarok ellen vívott pótselejtezőn, Gylfi Sigurdsson góljával.
A Fővárosi Főügyészség minősített emberöléssel vádolja azt a nőt, aki még április elején kádba fojtotta egyéves kislányát Budapesten.