Az első számú magyar atomszakember rámutatott, a nukleáris ipar szigorú rendelkezései szerint nem szabadna tovább működnie a létesítménynek, a csernobilihoz hasonló katasztrófa azonban szerinte nem ismétlődhet meg.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorának vendégeként fogalmazott úgy, hogy a higiéniés szabályok betartása mellett az lenne a legfontosabb, hogy 60-90%-kal csökkentsük a személyes találkozók számát
Az Innovációs Technológiai Minisztérium Mechanikai és Villamos Laboratóriuma egy átfogó termékbiztonsági akció keretein belül 155 hajszárítót vizsgált ki, melyek közül 18 nem teljesítette a követelményeket, 13-at pedig életveszélyesnek minősítettek.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tisztázott egy fontos kérdést, miszerint minden olyan felnőtt jogosult az önkéntes tesztelésre, akik oktatási intézményekben dolgoznak.
Ismét rengeteg COVID-19 fertőzöttet és áldozatot azonosítottak az egészségügyi hatóságok hazánkban, ami tökéletes bizonyítéka annak, hogy a koronavírus-járvány második hullámának intenzitása továbbra sem csillapodott.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy újabb komoly fogásról számolt be a hivatalos Facebook oldalán keresztül, amiről videó is készült.
Megdöbbentő hír látott napvilágot egy Bács-Kiskun megyei autókereskedésről, ugyanis nem csak vásárlóit, de még a neki hitelező bankot is átverte
A Magyar Rezidens Szövetség legfrissebb közleményéből kiderült, hogy bár az orvosi bérek emelésével és a hálapénzek betiltásával igen, a szerződésben foglalt további kitételekkel viszont legkevésbé sem értenek egyet
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ismét útra kelt, amiről videós anyagot is készítettek, miközben az az ország első embere önkéntes munkát is vállalt.
Egy győri férfit immáron negyedik alkalommal igazoltattak a rendőrök ittas vezetés közben, így most már börtön vár rá – adta hírül a Kisalföld.
Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere az elmúlt pár hétben számos nagyobb magyarországi beruházásról számolt be, és sokat nem kellett várnunk a következőre.