Egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a magyar nyugdíjasok, ugyanis a kormány megnövelte a rezsiköltségeket, az infláció pedig az egekben, így olyan nyugdíjasok is rákényszerültek a munkavállalásra, akik az átlagnál magasabb összegű nyugdíjat kapnak havonta.
Szijjártó Péter Moszkvában járt egy fontos tárgyalás miatt, ami nagy sikerrel zárult, és bejelentették, hogy az ígéretes Sputnik V vakcina, amivel Oroszországban már tömeges oltásokat végeznek, a magyar emberek számára is elérhetővé válik.
A rendőrség megállapítása szerint emberi mulasztás okozta a halálos buszbalesetet, aminek egy 65 éves férfi a gyanúsítottja.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kora reggel a Kossuth Rádió vendége volt, ahol újabb információkat osztott meg a járványügyi helyzetről, közvetlen azután, hogy részt vett az operatív törzs hajnali ülésén.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszolt erre a kérdésre a csütörtöki kormányinfó ideje alatt.
A rendőrség egy sikeres akció keretében elfogta azt a férfit, aki mentősnek adta ki magát és úgy utazgatott az országban.
Az életéért kellett küzdenie annak a magyar édesanyának, akit megtámadtak a HÉV-en. A Bors készített vele interjút a támadást követően.
Az eddig állatkísérletek arra mutattak rá, hogy hatékony a magyar fejlesztésű koronavírus-gyógyszer, és a megelőzésre szintén alkalmas gyógyszert a tervek szerint az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) is benyújtják a törzskönyveztetés miatt.
Halálos közúti baleset történt Törökszentimklós közelében, az incidens során ugyanis egy kamion elütött egy gyalogost, aki a helyszínen életét vesztette.
Immáron 117-re nőtt azoknak az üzleteknek, szolgáltatóknak a száma, amelyeknél a rendőrség a védelmi szabályok be nem tartása miatt ehhez hasonló korlátozó intézkedést rendelt el.
A nyolc hónap alatt több mint másfél millió forintot keresett ezzel a nő, aki a vád szerint a lakását direkt szexuális tevékenység folytatására adta bérbe.