Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Ismét összeül az Országgyűlés, a honvédelem is téma lesz

Ismét összeül az Országgyűlés, a honvédelem is téma lesz

A 2023-as költségvetés továbbra is fontos témát szolgáltat az Országgyűlésben.

Kökény Mihály: itt van a koronavírus-járvány hatodik hulláma

Kökény Mihály: itt van a koronavírus-járvány hatodik hulláma

A volt egészségügyi miniszter kijózanító interjút adott, melyben kijelentette, nem vagyunk elég óvatosak, a járvány hatodik hulláma pedig már javában tombol.

Szeles lesz a hétfő, néhol zivatarok is előfordulhatnak

Szeles lesz a hétfő, néhol zivatarok is előfordulhatnak

Maximum 26 fokig kúszik majd fel a hőmérő higanyszála.

Hajnalban egy nőt húztak ki a Dunából Budapesten

Hajnalban egy nőt húztak ki a Dunából Budapesten

A rendőrséghez telefonon érkezett bejelentés hajnali 4 óra után.

Szentkirályi Alexandra szerint válságálló a hazai turizmus

Szentkirályi Alexandra szerint válságálló a hazai turizmus

A kormányszóvivő szerint beérett a munka.

Gyengüléssel indított a forint hétfőn

Gyengüléssel indított a forint hétfőn

Szerencsére nincs szó drasztikus változásról, de gyengülésről már igen.

Karácsony Gergely hivatalosan is lemondott a Párbeszéd társelnöki tisztségéről

Karácsony Gergely hivatalosan is lemondott a Párbeszéd társelnöki tisztségéről

Budapest főpolgármestere szerint új lendületre van szükség az ellenzéki térfélen.

Jó hír a nyugdíjasoknak: máris érkezik a számlákra az évközi nyugdíjemelés

Jó hír a nyugdíjasoknak: máris érkezik a számlákra az évközi nyugdíjemelés

Nagyon rövid időn több mint 1,5 millió nyugdíjas kapja meg az évközi emelést.

Azonnali fizetésemelést sürgetnek a közszférában a magas infláció ellensúlyozására

Azonnali fizetésemelést sürgetnek a közszférában a magas infláció ellensúlyozására

Az érdek-képviseleti vezető szerint a kormánynak rá kell döbbennie, hogy elérkeztek ahhoz a pillanathoz, amikor még tehetnek a javulás érdekében.

Dömötör Csaba: Jó, ha figyelünk a szlovén példára, mert a magyar baloldal is ugyanezt tenné

Dömötör Csaba: Jó, ha figyelünk a szlovén példára, mert a magyar baloldal is ugyanezt tenné

A Szlovéniában kormányra került baloldal szerint a migráció a modern társadalmak része, ezért biztosítani kell annak biztonságosságát és legalitását.