Összehangolt akció keretében csapott le a Terrorelhárítási Központ.
Nem sokkal ezelőtt megkaptuk a legújabb vírusadatokat, benne a legfontosabb számadatokkal, illetve azt is tudhatjuk, hogy eddig hányan éltek az oltások lehetőségével.
A legfrissebb hivatalos adatok szerint stagnáló tendenciáról számolhatunk be a szennyvízben mért koronavírus örökítőanyagának koncentrációja kapcsán.
A „Dózsa György úti gázolóként” elhíresült M. Richárddal kapcsolatban eltérő értesülések jelentek meg a sajtóban.
Jövő tavasszal drasztikus árrobbanásra számíthatunk, legfőképpen az élelmiszerek és az építőanyagok drágulhatnak.
Nem sokkal azután, hogy a lakosság segítségét kérték az elkövetők elfogása érdekében, már felelősségre is vonhatták őket.
Véget ért a helyszínelés a halálos baleset helyszínén, ahol egy ember vesztette életét, akin már nem lehetett segíteni a súlyos sérülései miatt.
A módosítás a megújult Nemzeti alaptantervhez és kerettantervekhez igazítja a követelményeket.
Estétől északnyugat felől több hullámban érkezik csapadék.
Jó hírek érkeztek az ónos eső helyzetéről, mely az elmúlt napokban több alkalommal is veszélyeztette az embereket az ország egyes részein.
Soha nem volt olyan fontos az alvás és a mentális egészség közötti kapcsolat, mint a pandémia idején.