Éppen csak benézett 380 alá, végül fölötte zárta a szerdát a magyar fizetőeszköz.
A vonat a vasúti átjáróban ütközött egy teherautóval, melynek következtében a teherautó összeroncsolódott, a vonat pedig kisiklott.
A monetáris tanács drasztikus döntést hozott pénteken a brutálisan elszálló infláció nyomán: 950 bázisponttal, 25 százalékra emelte a kamatfolyosó felső szélét, erre a hírre pedig a magyar valuta is összekapta magát.
Gyurcsány Ferenc már nem akar többet veszekedni, és elismerte, voltak nehéz idők a DK-nál, különösen 2011-ben, amikor megalakultak a bukást követően.
Tekintve, hogy az energiaszankciók mennyire félrementek, érthetetlen az EU vezetőinek hozzáállása, miközben az árak csak egyre növekednek, az emberek egy része pedig nehezen jön ki a fizetéséből.
Orbán Viktor miniszterelnök ismét a tűzszünet, a béketárgyalások, illetve a béke mellett érvelt, hangsúlyozván, a magyarok pontosan tudják, milyen a brutalitás és a háború, mert volt benne részük, többek között 1956-ban.
Komoly utasítást adott ki Orbán Viktor, amiről a Kossuth Rádió vendégeként beszélt péntek reggel, közvetlen az új találkozói előtt.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök nagyon határozottan fogalmazott a gázvezetékek kapcsán, hozzátéve, nem most jöttek le a falvédőről, és terroristaállamként fognak tekinteni azokra, akik felrobbantják a török vezetéket, melyen keresztül Magyarország energiaellátást biztosítják.
Jobban kezdte a pénteket a forint, mint amire számíthattunk, miután csütörtökön történelmi mélypontra került.
Vasárnap akár 24-25 fok is lehet, érdemes kihasználni a hétvégét, remek kirándulóidő várható.
A rezsiemelés miatt hatalmas fordulatot vett a hazai ingatlanpiac, a vevők pedig már nem hajlandók ránézni a túlárazott ingatlanokra, helyette a terhelt házakat keresik.