Egyelőre nem tudni, hol tartózkodik a mindössze 14 éves lány, aki december végén, közvetlen szilveszter előtt tűnt el.
A szörnyű baleset még tavaly májusban történt, amikor a 81 éves olasz férfi nagy sebességgel közlekedve észlelte, hogy nem tud áthaladni a pihenőhelyen megállás vagy ütközés nélkül, így jobbra rántotta a kormányt, melynek következtében egy rendőr elhunyt.
A miniszterelnök a Barátság kőolajvezeték leállása és a lengyelországi rakétabecsapódás miatt hívta össze a Védelmi Tanácsot.
Mészöly Kálmánt kiengedték a Szent János Kórház covid-osztályáról.
Igen komoly anyagi káros balesetet okozott egy sofőr Kéthelyen, az esetről készült videó pedig tökéletesen ellenpélda arra, hogy hogyan ne előzzünk.
A találat miatt a kőolaj-szállítás Magyarország, Csehország, valamint Szlovákia felé is leálltak. A hazai készletek elegendőek.
Stummer János korábban a Jobbik alelnöke volt, illetve a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke is, most pedig mindenki meglepetésére belépett a Momentumba.
A szankciók kapcsán a kormány által indított nemzeti konzultáció a mai naptól online formában is kitölthető.
Karácsony Gergely számolt be arról, hogy Kijev kérésére Budapest egy egytonnás generátort, valamint két hőlégfúvót küld az ukrán fővárosnak.
Megdöbbentő határozottsággal csaptak össze a rendőrökkel azok az embercsempészek, akik hétfőn autós üldözésbe és tűzpárbajba keveredtek az egyenruhásokkal, s akiket végül egy elképesztő hajsza után sikerült kézre keríteni.
A 18 éves lány az október 23-i pedagógustüntetésen lépett színpadra, előadása nagy port kavart.