A magyar nemzet dolgos nép, ami miatt novemberben 4,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta.
Egy autó áttért a szembesávba, majd frontálisan ütközött egy másik járművel. Teljes útzár mellett helyszínelnek.
Gyurcsány Ferencék azt mondják, hogy az Orbán Viktorék generálta infláció egyre több szenvedést okoz Magyarországnak.
Országos csapadékot hozott tegnap egy mediterrán ciklon, a magasabb tájakon már havazott is.
Kunalmi Ágnes, az MSZP vezető politikusa javarészt a Fideszben látja a problémát a jelenlegi helyzetért.
A csatári elágazásnál történt a tragikus baleset, melyben egy ember életét vesztette.
Egy kisteherautóval ütközött a Lamborghini Huracán, amelynek alaposan összetört az eleje.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelentette be, hogy a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik.
Azok, akik szeretik a MOL Bubit, most örülhetnek, mert négy új helyen lehet elérni a kerékpárokat, amikről Karácsony Gergely számolt be.
Deutsch Tamás ismételten komoly vádakat fogalmazott meg a baloldali politikusokkal szemben, s azt állította, hogy "a baloldal egyetlen politikai célja, hogy Magyarország semmilyen körülmények között ne juthasson hozzá a jog szerint neki járó európai uniós pénzekhez.
Az MNB közzétette legfrissebb, a harmadik negyedévre vonatkozó pénzügyi számlák előzetes adatait, melyekből azt állapították meg, hogy 1462 milliárd forinttal nőtt a háztartások pénzügyi vagyona a harmadik negyedévben.