Állásborzét tart a rendőrség Budapesten jövő hét szerdán, ami érdekes lehetőséget jelent azok számára, akik érdeklődnek a szakma iránt.
Azok, akik húsvétkor is szeretnének a rakparton sétálni, futni, kikapcsolódni, szabadon megtehetik ezt Budapesten.
Furcsa időjárás uralkodik jelenleg Magyarországon, melynek északkeleti részén már elkezdődött a havazás, és baleset is történt.
Gulyás Gergely a csütörtökön tartott Kormányinfó alatt beszélt arról, hogy a kormány a terei alapján átfogó felújítást tervez a vízhálózatok modernizálása érdekében.
Az Energiaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint októberben tovább csökken a távhő intézményi ára.
A kormány nagy bejelentést tett a csütörtöki Kormányinfó alatt, miszerint marad a rezsicsökkentés, és valószínűleg nemcsak az év végéig.
Fontos hírekkel szolgált Varga Mihály pénzügyminiszter, ezúttal a Babakötvény után járóéves állami támogatásról.
Voltak bőven szabálytalanságok, de akadtak azért pozitívumok is.
Gyengüléssel indult a forint napja húsvét előtt, de bőven van ideje javítani.
A 16 éves fiatal olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét, a kórházba szállítását követően elhunyt.
Mindezt a Belügyminisztérium is megerősítette, hozzátéve, hogy a jelenlegi szakaszban folyamatosan gyűjtik és elemzik a tapasztalatokat, ám nem mindenki van jó véleménnyel az ezzel kapcsolatos tervekről.