Óriási volt a tét az Ötöslottón, de ezúttal sem vitték el a főnyereményt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb agrometeorológiai elemzése szerint hiába írunk április végét, a jövő hét folyamán visszatérhetnek az éjszakai fagyok.
A tegnapi zuhanást követően ma némi erősödést mutatott a magyar fizetőeszköz.
Varga Judit közlése szerint "a kondicionalitási eljárásban tavaly augusztusban tett vállalásokat Magyarország ez idáig maradéktalanul végrehajtotta".
Az eset a II. kerületben, a Törökvész úton történt, ám ez nem mondható ritkaságnak, hiszen az utóbbi időben egyre többször látni vaddisznót Budapesten.
Django hirtelen, egy betegség következtében hunyt el.
Az Opel Astrák továbbra is nagyon jól fogynak a használt autók piacán, ahogyan a Ford Focusok is.
A XIV. kerületben történt a baleset, a motor a busz alá szorult.
A Semmelweis Egyetem arra kéri a fogyasztókat, hogy gyógyhatású készítményeket kizárólag Magyarországon engedélyezett helyről, legális forrásból, orvossal való konzultáció után szerezzenek be.
A Mabisz szerint a biztosítók folyamatosan rendezik a tömegszerencsétlenség résztvevőinek kárigényeit, ám a balesettel kapcsolatos jogi procedúrák akár évekig is elhúzódhatnak.
Tavasszal is népszerű a közbringa.