Egy év alatt 409 szervátültetést hajtottak végre idehaza, közben azonban 536 új beteg került várólistára, amelyen már január elsején is 1255 páciens neve szerepelt.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt által közzétett videó lerántja a leplet a Déli pályaudvarnál lévő áldatlan állapotokról.
A két hegymászó a pakisztáni Istor-o-Nal csúcsára próbált feljutni, de elsőre nem jártak sikerrel. Másnap reggel újabb kísérletet tettek, sajnos azonban vissza kellett fordulniuk.
A kormány úgy döntött, hogy újabb hónapokkal hosszabbítja meg a hamarosan lejáró betéti kamatstopot.
A NAV hivatalos tájékoztatása szerint az otthonfelújítási támogatással követett el csalást egy bűnszervezet.
Nem kezdte rosszul a napot június 27-én a forint, kedd reggelre erősödött a magyar pénznem.
Kiderült, hogy az ipartelepen elektromos rollerek javítására váró akkumulátorokat is tároltak, de szerencsére nem került káros anyag a levegőbe a környéken.
A legtöbb esetben a méhbefogást méhészek, a darázsirtást pedig rovar- és kártevőirtó szakemberek végzik, a katasztrófavédelem ritkán avatkozik be.
Van néhány buktató, ugyanakkor ott az SZJA-mentesség is.
Jövedelmük miatt sokan már most sem engedhetik meg maguknak, hogy hitelt vegyenek fel, ám júliustól tovább szigorítják a hitelfelvételt, így érdemes felkészülni a változásokra.
A közleményben kiemelték, az irtószer nem jelent veszélyt az emberekre, állatokra, növényekre.