Olykor előfordulhat csapadék bizonyos területeken, ám jellemzően enyhe, tavaszias időnk lesz a hétvégén.
Elkészült a szakértői vélemény, a gyanúsított elismerte felelősségét.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is egyre bizakodóbb az új inflációs adatok láttán.
Az Európai Unió rendelete szerint a tagországoknak 2024 márciusáig be kell vezetniük az egynapos autópálya-matricát, ám az eddigi információk alapján úgy tűnik, nem lesz túl kedvező az ára.
A 16 éves lány hetek óta nem került elő, ami miatt a rendőrség a lakosság segítségét kéri, bízván abban, hogy így hamarabb a nyomára akadnak.
Végül elfogadt a parlament a jövő évi költségvetést, ami fontos lépés.
Továbbra is magasabb az infláció, viszont elérhetővé válhat a 10% alatti érték az év végére.
A BMW Group debreceni gyárában dolgozók száma hónapról hónapra emelkedik.
Először a napi, most a heti rendszerességű koronavírus-adatszolgáltatást szüntetik meg Magyarországon.
Ez a nap sem telik el halálos baleset nélkül, már kora reggel elhunyt valaki az utakon, legutóbb a 47-es főúton.
Továbbra sem találják azt a férfit, aki hétfő este beugrott a Dunába, majd elmerült, a rendőrség jelenleg is keresi.