Havi 150 ezer forintos lakhatási támogatást is kaphatnak a 35 évnél fiatalabb munkavállalók
Havi szinten 150 ezer forintos lakhatási támogatást is kaphatnak azok a fiatalok, akik 35 évnél fiatalabbak.
Nagy bejelentésekkel indította a kormány az új esztendőt, ugyanis többek között nyugdíjemelést jelentettek be. Közben a pedagógusok bére is növekszik, méghozzá látványosan, és a szakképzésen dolgozók sem maradnak ki a béremelések köréből.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője számolt be arról, hogy a 35 évnél fiatalabb munkavállalók havi 150 ezer forintos lakhatási támogatást is kaphatnak a munkáltatótól. Ez éves szinten 1,8 millió forintos támogatást jelenthet, mely sokak életét könnyítheti meg.
Palóc André hozzátette hangsúlyozta, a 150 ezres összegeket lakbérre vagy lakáshitel törlesztésre is fordíthatják a fiatalok. Összességében ez a munkáltatók számára is kedvezőbb juttatási forma, ugyanis adózása hasonló a SZÉP-kártyáéhoz.
A támogatás felhasználása egyszerű, lakáshitel-törlesztés esetén a bankhoz érkezik az összeg. Bérbeadásnál ezt a támogatást a bérlő mellett közvetlenül a bérbeadó is kaphatja.
NE HAGYD KI
A kormány célja az új intézkedéssel, hogy a megfizethető lakást támogassa, miután számos területen elszabadultak az albérleti árak. Ez Budapestre különösen jellemző, ahol óriási összegeket is követelnek a bérbeadók.
Liner/MTI