Az évtized legkomolyabb havazására számítanak az Egyesült Államokban
A fővárosban hétfő reggelre 20-25 centimétert meghaladó hó hullhat.
Mint azt már megírtuk, a heves havazás miatt nagy forgalmú nemzetközi repülőtereket kellett bezárni Nagy-Britanniában. Vasárnap délelőttig a liverpooli John Lennon repülőtéren, valamint a közeli Manchester és a közép-angliai Leeds-Bradford nemzetközi repülőterén állították le a forgalmat, mert a pályákat ellepte hó. Mindhárom repülőtér azt közölte vasárnap, hogy egyelőre zárva marad a folytatódó erős hóesés miatt. Szombat este a nyugat-angliai Bristol légikikötőjében is állt a forgalom a hóeltakarítási munkálatok idejére.
Továbbá a brit meteorológiai szolgálat arra figyelmeztetett, hogy Közép- és Észak-Angliában akár 30-40 centiméteres hótakaró is kialakulhat. Most az MTI arról tájékoztat, hogy az évtized legkomolyabb havazását, és téli viharát várják az Egyesült Államokban, ami az ország középső részén már tegnap komoly hóréteget és közlekedési fennakadásokat hozott. Mint írják, Kansas állam szinte teljes területén, valamin Nebraska és Indiana jó részén is hó, valamint jégréteg borította a főbb autóutakat, ahol a Nemzeti Gárdát is kivezényelték a bajba került járművek mentésére.
Az amerikai országos meteorológiai szolgálat viharfigyelmeztetést is kiadott Kansas és Missouri államokra, amiben azt írták, hogy a közlekedés nagyon megnehezülhet, vagy akár teljesen lehetetlenné válhat. A súlyos figyelmeztetést hétfőre New Jersey államra is kiterjesztették – részletezik. A Telex az AP hírügynökségre hivatkozva hozzáteszi: Louisville-ben vasárnap 19,5 centiméternyi hó hullott, ami új rekord, Lexingtonban pedig 12,7 centi hó esett, ami szintén új rekord. A vihar az előrejelzések szerint hétfőn az Ohio-völgybe vonul, majd pedig eléri a keleti parti államokat.
A cikkben kiemelik: még a déli Floridában is kemény fagyokra számítanak. Mindemellett több száz autóbalesetről érkezett hír Virginiából, Indianából, Kansasból és Kentuckyból. Utóbbi helyen a kormányzó már a vihar megérkezése előtt szükségállapotot hirdetett, valamint közölte, hogy hétfőn az állami épületek zárva tartanak. A St. Louis-i Lambert Nemzetközi Repülőtéren közel 200 járatot töröltek. De nagy mennyiségű havat várnak Virginia, Nyugat-Virginia és Maryland államban is, valamint a fővárosban, ahol hétfő reggelre 20-25 centimétert meghaladó hó hullhat.