Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Halálra gázolta tolatás közben férjét egy idős asszony

Halálra gázolta tolatás közben férjét egy idős asszony

Halálra gázolta tolatás közben férjét egy idős asszony
Unsplash

Vádat emeltek azzal a 64 éves nővel szemben, aki tolatás közben ütötte el férjét, aki a balesetben életét vesztette.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint az elkövető és 70 éves férje egy Győr melletti településre utaztak 2021 szeptemberében, úgy hogy az asszony vezetett. Megérkezésüket követően a férj kiszállt a járműből, a házba tartott, míg az asszony lassan, tolatva szeretett volna beállni az udvarra.

A cikk a videó után folytatódik

Tolatás közben azonban közel került az út melletti tujasorhoz, és ellenkormányzással próbált attól eltávolodni, azonban így elütötte a jármű másik oldalán gyalogló sértettet, aki az autó alá esett.

A férj a balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

Az asszonnyal szemben az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat, és felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte a bíróságtól, valamint indítványozta, hogy határozott időre tiltsák el a közúti járművek vezetésétől.

A nyomozás során a Győri Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.