Halálos robbantást hajtottak végre a pakisztáni Karacsi repülőtér közelében
Két ember életét már nem lehetett megmenteni, mellettük nyolc sérültről tudni, így lehetséges, hogy tovább nőhet az áldozatok száma.
A helyszíni felvételeken lángokba borult autókat lehetett látni, miközben vastag füstoszlop szállt fel a levegőbe. Egy polgári légiközlekedési dolgozó szerint a detonáció a Karacsi repülőtér épületeit is megrázta.
A hely tisztviselők közölték, két ember meghalt a robbanásban, és legalább nyolcan megsérültek. Egy jelentős repülőtérről beszélünk, amit az incidens után elleptek a hatóságok, és kiderült, egy tanker robbant fel. Zia UI Hassan tartományi belügyminiszter a Geo News helyi televíziónak azt nyilatkozta, hogy külföldi állampolgárok elleni irányuló támadás történt.
A Reuters szerint a Baloch Felszabadítási Hadsereg (BLA) pakisztáni szeparatista fegyveres csoport vállalta a felelősséget a robbanásért. A csoport bejelentette, kínai állampolgárokat vettek célba, és a felrobbantott járműben „improvizált” robbanószerkezetet helyeztek el. Olyan erejű volt a robbanás, hogy az még a reptér épületeit is megrázta – írja a Sky News.
Augusztus hónapban ugyanez a csoport összehangolt támadásokat indított az Afganisztánnal és Iránnal határos Beludzsisztán tartományban, melyben 70 ember vesztette akkor életét. Kifejezetten a kínai érdekeket célozzák, miután munkások ezrei vannak Pakisztánban, akik Kínából érkeztek.