Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Vádat emeltek egy látássérült férfi ellen, aki traktorral gázolta halálra feleségét Nyírteleken

Vádat emeltek egy látássérült férfi ellen, aki traktorral gázolta halálra feleségét Nyírteleken

Vádat emeltek egy látássérült férfi ellen, aki traktorral gázolta halálra feleségét Nyírteleken
Shutterstock

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt egy idős, súlyosan látássérült férfi ellen, aki még 2024. december 1-jén traktorával halálra gázolta feleségét Nyírteleken - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség az MTI-vel szerdán.

A hivatalos tájékoztatás szerint a férfi a 60-as évei végén jár, és olyan súlyos, mindkét szemét érintő szembetegségben szenved, ami orvosi szempontból teljes mértékben kizárja a járművezetés lehetőségét. Emiatt érvényes jogosítványa sincs, ennek ellenére a vádirat szerint rendszeresen használta mezőgazdasági vontatóját, mellyel a lakóhelyétől néhány kilométerre fekvő földterületét művelte.

A cikk a videó után folytatódik

A tragikus baleset a 38-as főút egyik kereszteződésében történt. A férfi hazafelé tartott, és ugyan megállt az útkereszteződésben, hogy elsőbbséget adjon egy személyautónak, ám a jobbra kanyarodás során nem észlelte a jármű mellett, az út szélén álló feleségét, aki a kerékpárjával együtt várakozott. A traktor jobb első kerekével elsodorta az asszonyt, aki a földre esett, majd a jármű áthajtott rajta. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség közleménye szerint:

„A vádlott egészségügyi állapota – látásának súlyos korlátozottsága – kizárta a járművezetés lehetőségét, ennek ellenére évek óta rendszeresen közlekedett traktorral. A baleset a gondatlan magatartása következményeként történt meg, és egy emberélet elvesztésével járt.”

Az ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, és két év, végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozza, továbbá végleges hatállyal eltiltanák bármilyen jármű vezetésétől.

Liner/MTI