Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Saját lova végzett a lovassport ismert alakjával

Saját lova végzett a lovassport ismert alakjával

Saját lova végzett a lovassport ismert alakjával
Shutterstock/Illusztráció

Az egykori lovas halálos lovasbalesetet szenvedett.

A brit lovassport egyik megbecsült alakja, a 80 éves Margaret „Maggie” Davies életét vesztette, miután saját, nagy becsben tartott lova, Benny véletlenül rátaposott. A halál okát vizsgáló hivatalos eljárás megállapította, hogy az eset augusztus 8-án történt, amikor Davies asszony a sárgásbarna Connemara fajtájú telivért vezette kifutójába, ám az állat hirtelen megriadt.

A cikk a videó után folytatódik

A ló oldalra ugrott, fellökte gazdáját, majd véletlenül rálépett. Margaret Davies a Norfolk and Norwich Egyetemi Kórházba került, ahol szegycsonttörést és kulcscsonttörést állapítottak meg nála. A kezelés során tüdőgyulladás alakult ki, és augusztus 24-én, két és fél héttel a baleset után elhunyt.

A bíróságon elhangzott, hogy Davies asszony egész felnőtt életét a lovassportnak szentelte: versenyzett, tenyésztett és magas szinten képzett lovakat. Korábban is szenvedett sérüléseket lovasbalesetekben, de soha nem akart felhagyni a szenvedélyével. Háziorvosa 2018-ban arra biztatta, hogy hagyja abba a lovaglást, amire így felelt: „Soha.”

Nem volt esélye

Férje, Peter Davies megható szavakkal emlékezett rá: „Maggie szenvedélyesen szerette a lovakat és a természetet már egészen fiatal korától – rendkívüli érzéke volt minden állathoz, és azok ösztönösen bíztak benne. Ez annyira nyilvánvaló volt, hogy tréfásan Norfolk Szent Franciskájának hívtam. Négy-öt évesen a spánielje annyira bízott benne, hogy hagyta, hogy babaruhába öltöztesse és babakocsiban tolja.”

Davies asszony a norfolki lovasközösség megbecsült tagja volt, díjlovaglásban, militaryban és díjugratásban is versenyzett, helyi és nemzetközi szinten egyaránt. Férje hozzátette: „80 éves volt a tragikus baleset idején, és talán már nem volt olyan fürge, mint fiatalon, ami hozzájárulhatott ahhoz, hogy nem tudta elkerülni az ütközést, amikor a ló hirtelen megriadt. A lovak olykor a számunkra jelentéktelen dolgoktól is megijednek. Szörnyű, tragikus baleset volt, és borzasztóan fog hiányozni.” – idézi a Mirror.

Johanna Thompson, Norfolk területi halottkémje balesetnek minősítette a halált: „Margaret Davies traumás mellkasi sérüléseket szenvedett, miután fellökte és rátaposott egy ló augusztus 8-án. A Norfolk and Norwich kórházban sürgősségi ellátást kapott, a magas megfigyelési egységen kezelték, de a balesetben szerzett sérülések következtében elhunyt.”

Legutóbb a Norfolkban működő Carousel Riding Club elnöke volt, ami 1965 óta szervez lovas eseményeket a térségben. A klub honlapján így búcsúztak tőle: „Maggie a Carousel Riding Club rendíthetetlen támogatója volt, és a kezdetektől fogva kapcsolatban állt a klubbal. A díjlovaglás volt az első szerelme, és rendkívül jártas volt minden lóval kapcsolatos dologban. Lehet, hogy Maggie most egy új istállót gondoz a mennyben, de örökké a szívünkben marad.”