Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Gyurcsány Ferenc visszatért: „Ők nem vitatkozni, hanem ölni akarnak”

Gyurcsány Ferenc visszatért: „Ők nem vitatkozni, hanem ölni akarnak”

Gyurcsány Ferenc visszatért: „Ők nem vitatkozni, hanem ölni akarnak”
Fotó: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke felszólal napirend előtt az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2020. augusztus 3-án. A Fidesz és a KDNP frakció, illetve a kormány tagjai nem jelentek meg, így a napirend előtti felszólalások után véget ért az ülés, amelyet a DK azért kezdeményezett, mert álláspontjuk szerint a miniszterelnök a júliusi EU-csúcson szembement az Országgyűlés döntésével. MTI/Kovács Tamás

A korábbi miniszterelnök sokat nem várt a legújabb hangzatos „beszédével”, és ezúttal sem maradhatott le a „készülés”.

Gyurcsány Ferenc körül egyre nagyobb a mozgolódás, szünet nélkül hangoztatja, „készülnek”, amit sokan nem tudnak komolyan venni, egyeseket, pedig idegesít. Sokan csak hangzatos szavakat látnak emögött, semmi többet, és még mindig kemény kritikákkal illetik Gyurcsányt.

A cikk a videó után folytatódik

Nem kevesen vannak azok, akik a hatalom közelében sem akarják látni, de ő „készül”. Legutóbb azt hangsúlyozta, hogy nem ad tanácsot egyetlen más pártnak se, mert nem ez a dolga, illetve megkérdezte, mi, illetve ki a Fidesz.

„Mi a Fidesz, ki a Fidesz? Nem adok tanácsot egyetlen más pártnak se. Nem dolgom. Általános érvénnyel fogalmazok.” – tette egyértelművé Gyurcsány a legújabb posztjában a Facebook oldalán hétfő reggel.

„Akik rendszer-, vagy korszakváltást sürgettek pár hónappal ezelőtt, azok nem gondolhattak mást, mint hogy a Fidesz demokratikus jogállami rendszerünkön kívül helyezkedik el. Szerintem helyesen gondolták így.”

„Rendszerváltó pártok csak egy dologról tárgyalhatnak a rendszerkívüliekkel. A demokratikus, szabad és tisztességes választásokról, annak feltételeiről. Semmi másról. Mert ha bármi másról tárgyalnak, akkor beemelik a Fideszt abba a demokratikus diskurzusba, ahol nekik már nincs helyük. Emlékezzenek a kormányfő elhíresült mondatára! “Ha teheted, akkor ellenfeledet meg kell ölnöd.” – ugye ezt mondta?”

„Ők nem vitatkozni, hanem ölni akarnak. Demokratának lenni nem egyenlő azzal, hogy felkínálod magad ellenfelednek rituális politikai gyilkosság áldozatául. Nem a vita ideje ez. Ez a küzdelem ideje. A Fidesz nem partner. Ezért nem megyünk el vitatkozni velük. Más dolgunk van. Készülni.”