Az Országos Mentőszolgálat hivatalos közösségi oldalán közölte a hírt, ami megrendítette a mentős közösséget és a siófokiakat egyaránt. „A Siófoki Mentőállomás és az Országos Mentőszolgálat közössége három szeretett bajtársától búcsúzik fájó szívvel.” A közlemény szerint szeptember 13-án hajnalban, szinte egy időben hunyt el Horváth János mentőgépkocsi-vezető és Verbovszky István mentőápoló, majd október 23-án reggel követte őket Felker Ferenc mentőtiszt. Így sajnálatos módon a hajdani esetkocsi személyzete, mely hosszú éveken át együtt dolgozott, már nincsenek közöttünk.

Horváth János: a segítőkész gépkocsivezető

Horváth János a rendőrségtől érkezett a Siófoki Mentőállomásra, ahol hamar bizonyította rátermettségét. A róla szóló sorok szerint: „Segítőkész, lelkiismeretes ember volt, akire mindig lehetett számítani. Szakmai alázata és türelme sok új gépkocsivezetőt indított el a hivatás útján.” Magánéletében is stabil hátországra talált, hiszen párjával hosszú éveken át boldog kapcsolatban élt, aki maga is az egészségügyben dolgozott.

Verbovszky István: a vidám természetű ápoló

Verbovszky István szinte egész életét az Országos Mentőszolgálatnál töltötte. „Vidám természetével, humorával sok nehéz pillanatot tett könnyebbé.” Hivatásszeretete családjában is tovább él, hiszen nevelt fia ma Siófokon szolgál mentőgépkocsi-vezetőként. Ez a folytonosság jól mutatja, milyen mély nyomot hagyott maga után.

Felker Ferenc: a tapasztalt mentőtiszt

Felker Ferenc a 90-es évek közepén érkezett a Budai Mentőállomásról Siófokra. „Jólelkű, tapasztalt szakember volt, akitől mindig lehetett tanulni. Nyugdíj előtti éveiben gyakran mosolyogva kérdezte bajtársait: ‘Nem lehet még hazamenni?’” Ez a mondat egyszerre tükrözi humorát és emberi közvetlenségét.

A közlemény hangsúlyozza, mindhárman több évtizeden át szolgálták a Siófoki Mentőállomást, és hosszú éveken keresztül dolgoztak együtt egy esetkocsin. „Közös szolgálataik, emberi tartásuk és bajtársi összetartásuk örök példaként marad velünk.”

Az Országos Mentőszolgálat záró sorai méltóképpen foglalják össze a három bajtárs életútját és örökségét: „Emléküket kegyelettel őrizzük, szolgálatukat és az együtt töltött éveket hálával őrizzük szívünkben.” A szavak nemcsak a bajtársakhoz, hanem mindenkihez szólnak, aki valaha is megtapasztalta a mentők önzetlen munkáját.