Elhunyt Szabó István, az Országos Mentőszolgálat egyik legrégebbi és legmegbecsültebb munkatársa, akinek pályája és személyisége évtizedeken át meghatározta a mentésirányítás világát. A hírt az OMSZ közölte hivatalos Facebook-oldalán, mély megrendüléssel és tisztelettel emlékezve meg róla.

„Mindig voltak s vannak is emberek, akik nem harsány jelenléttel, nem látványos gesztusokkal, hanem megbízható súllyal vesznek részt a világ működtetésében. Szabó István bajtárs ilyen ember volt.” A sorokból egyértelműen kirajzolódik az a csendes tekintély, amelyet Szabó bajtárs képviselt: nem kellett hangos szónak elhangoznia ahhoz, hogy mindenki tudja – ha ő van szolgálatban, akkor rend lesz.

Szabó István 1979 júliusában kezdte pályáját a Dabasi Mentőállomáson, majd a Monori Mentőállomáson folytatta mentőápolóként. Három gyermek édesapjaként a családja mellett egész életét a bajbajutottak szolgálatának szentelte. Elhivatottsága, embersége és szakmai felkészültsége révén hamar kiérdemelte bajtársai megbecsülését, és főápolói kinevezést kapott – de ahogy az OMSZ fogalmazott: „Minden pozíció mögött az ember maradt, aki nemcsak tudott, hanem értett is.”

Március elsejétől kérésére a Központi Irányítócsoportban mentésirányítóként teljesített szolgálatot, majd mentésvezetői beosztásba került, amit élete végéig ellátott. Az irányításban dolgozók „Monorinak” hívták, a kivonulók pedig egyszerűen, de tisztelettel, csak „Pistának”. „Tudni és érezni lehetett, hogy a szigorú hang mögött ott a megbízhatóság, a végtelen türelem és az a fajta időtlen, szinte fanyar humor, amit csak azok birtokolnak, akik már sok mindent láttak.” – írta róla az OMSZ.

Szabó István a nyugdíjazása küszöbén állt, szerettei és a családi mezőgazdaság várták – de már nem jutott el odáig. Hirtelen fellépő betegsége fájdalmas gyorsasággal vitte el közülünk, és bár távozása felfoghatatlan veszteség, öröksége tovább él azokban, akikkel együtt dolgozott. „Amit ránk hagyott, azt nem viheti el az idő: a pontos döntések. A jó pillanatban elmondott mondatok. Az emberi jelenlét, ami nem akar többnek lenni, mint biztos támasz, hiteles példakép, igazi közösségi ember és igaz Bajtárs.”

Az Országos Mentőszolgálat közössége osztozik a család gyászában, és emlékét méltósággal őrzi. Szabó István nemcsak egy szakember volt, hanem egy olyan ember, akinek jelenléte biztonságot jelentett – és akinek reggeli bejelentkezése az éterben sokak számára azt jelentette: „ma rend lesz”.