Nagy hír érkezett a GTA 6-ról, Nintendo Switch 2-re is jöhet a várva várt új rész
Mindenki tűkön ülve várja az új GTA-t, ami idén ősszel végre megérkezhet.
Tizennégy hónap telt el azóta, hogy a Rockstar Games bemutatta a GTA 6 hivatalos előzetesét, azóta a rajongók türelmetlenül várják az új információkat, amiket csak nagyon lassan csepegtet a Rockstar – írja a BGR.
Hasonlóan ínséges időkön vannak túl a Nintendo Switch rajongói, a kézikonzol következő generációja azonban szintén 2025-ben érkezik, így aztán nem véletlen, hogy nagyon erős nyitány lenne, ha a GTA 6 is megjelenne rajta.
A Take Two kiadó szerint pedig erre minden esély meg is van, legalábbis Strauss Zelnick vezérigazgató nyilatkozata erre enged következtetni:
„Nyilvánvaló, hogy hosszú távú kapcsolatunk van a Nintendóval, és támogatjuk a platformot, a Switch 2 pedig képes kiszolgálni bármilyen közönséget” – fogalmazott kissé sejtelmesen, de egyben reménykeltő módon.
NE HAGYD KI
A Digital Foundry szakértője, Oliver Mackenzie azonban úgy véli, hogy a Switch 2 korántsem biztos, hogy elegendő teljesítményt képes biztosítani a GTA 6 futtatásához, habár ehhez először talán ismerni kellene a közelgő kézikonzol pontos technikai jellemzőit.