Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

500 millió forintért adná el az állam Göncz Árpád egykori villáját  

500 millió forintért adná el az állam Göncz Árpád egykori villáját  

500 millió forintért adná el az állam Göncz Árpád egykori villáját  
Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pénteken hirdette meg az árverést arra a házra, amelyben Göncz Árpád és felesége 2000-től halálukig laktak. 

Klubrádió számolt be arról, hogy közel 500 millió forintot szeretne kapni az állam  annak az ingatlannak az értékesítéséből, amelyben Göncz Árpád és felesége 2000-től a halálukig laktak.

A cikk a videó után folytatódik

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pénteken hirdette meg az aukciót, a kezdő ár 496 818 000 forint. Az érdeklődők nagyjából egy hétig, szeptember 30-ig tudnak licitálni a korábbi köztársasági elnök villájára. 

 Az 1854 négyzetméteres, kétszintes (plusz alagsor és padlástér) villa a benne található bútorzattal, összesen 118 darab ingósággal együtt vihető el egy tételben – teszi hozzá a portál. 

A Vagyonkezelő úgy fogalmaz, hogy az ingatlan „környezetében jellemzően hasonló korú villaépületek, illetve 1970-80-as években épült 6-9 lakásos társasházak találhatóak. Az ingatlant szilárd burkolatú útról lehet megközelíteni” autóval és gyalog is.

A II. kerületi Vérhalom téren található villában tavaly szobrot akartak elhelyezni, amelyre az önkormányzat pályázatot is kiírt. 

Göncz Árpád volt a rendszerváltás utáni első köztársasági elnök, aki 2015. október 6-án hunyt el, míg a felesége 2020. júniusában halt meg.