Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Friss Hírek

Minden korábbinál súlyosabb válság körvonalazódik a Barcelonánál

A katalán klub kifejezetten nehéz helyzetbe került gazdálkodásának és koronavírus-helyzetnek köszönhetően, és nem látni, hogyan tudnának kikászálódni belőle.

Ezresével állnak elő a vérfertőzés áldozatai Franciaországban, új mozgalom van formálódóban

A vérfertőzés a társadalmunk egyik legnagyobb tabutémája, mely Franciaországban sincs másképp, ám hosszú évtizedek csendje után most egyre többen állnak elő azzal, hogy vérfertőzés áldozatai lettek.

Bűnösnek vallja magát a gyógyszerész, aki 570 vakcinát semmisített meg szándékosan

A gyógyszerész a vád szerint több száz koronavírus elleni vakcinát tett tönkre, ami súlyos bűncselekménynek minősül ebben a helyzetben.

Tolvai Reni megmutatta aktuális fenékformáját: no komment!

Reni maximálisan büszke lehet magára, hiszen finoman szólva is jól látható jelei vannak annak, hogy betartja a diétát és folyamatos mozgásban van.

Álnéven árult marihuánát és hasit újpesti lakásában egy férfi

A 34 éves férfit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják, aki álnéven tevékenykedett, miközben a lefoglalt anyag feketepiaci értéke meghaladja az ötmillió forintot.

Szükségállapotot hirdettek ki egy országban, annyira eldurvult a nők elleni erőszak

Az egyre súlyosabb mértéket öltő, nők elleni családon belüli és családon kívüli erőszak miatt Puerto Rico arra kényszerült, hogy szükségállapotot hirdessen ki, és mérlegeljen olyan intézkedéseket, melyekért már évek óta küzdenek nőjogi aktivisták.

Új javaslatot tett a WHO a koronavírus-kezelése kapcsán

Frissítette az egészségügyi tanácsait az Egészségügyi Világszervezet a keddi nap folyamán, amely a koronavírus-fertőzöttek kórházi kezelésére vonatkozik elsősorban.

Gyilkosság Nógrád megyében: a háza mellett ásta el a nevelőapját

A Nógrád megyei nyomozók azonban az ügy végére jártak, és őrizetbe vették azt az 58 éves bárnai férfit, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta a nevelőapját, hogy belehalt a sérüléseibe.

Új csatárt szerződtetett a Fiorentina, de a rajongókat annak felesége hozza lázba

A Fiorentina nemrég jelentette be, hogy Alekszandr Kokorin személyében új csatárt szerződtettek, ám a rajongók más miatt is nagyon várják az érkezését.

WHO: ne adják be terhes nőknek a Moderna vakcináját

A WHO közzétette a Moderna vakcinájával kapcsolatos ajánlásokat.

Kilencéves gyereket is letartóztattak a hétvégi orosz tüntetéseken

Az orosz gyerekjogi felügyeleti szervek figyelmeztetést adtak ki, miután egy kilencéves gyereket is előállítottak az Alekszej Navalnij melletti szombati orosz szimpátiatüntetéseken, amely a neten való terjedés miatt a fiatalok között is népszerű volt.

Hiába a figyelmeztetés, az OGYÉI szerint feltételek mellett használható az orosz vakcina

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) elmondása szerint annak ellenére, hogy az orosz vakcinát fejlesztő intézet egy sor figyelmeztetést adott ki, megfelelő körültekintéssel és odafigyelés mellett alkalmazható az oltóanyag.

Gáspár Evelin az újabb szakításról: „Könnyen lezártam”

Úgy tűnt, hogy Evelin végre ismét igazán boldog lehet, és megtalálhatta azt, akit egy ideje már keresett, de csalódnia kellett.

Tóth Andi formás feneket villantott, az internet pedig behódolt

Andinak teljesen mindegy, hogy nyitva vannak-e az edzőtermek, mert otthon is olyan formát képes kreálni magának, mint más évek alatt egy konditeremben.

Hátrányt szenvednek a diplomás nők a munkaerőpiacon

Hiába van minden eddiginél több egyetemi végzettséggel rendelkező nő a munkaerőpiacon, leggyakrabban jóval kevesebb fizetést kapnak ugyanazért a munkáért, mint férfi társaik.