Friss Hírek
Súlyos tűz ütött ki Kilimandzsárón
A vasárnapi nap folyamán súlyos tűz ütötte fel a fejét Afrika legmagasabb hegyén, a Kilimandzsárón, amellyel a tanzániai tűzoltók még hétfőn is nagy harcot vívtak
Két tinédzser azzal szórakozott, hogy bevásárlókocsit tolt a vonat elé Rákoshegyen
A gyanú szerint a két fiatal mindezt azért tette, hogy rögzítsék az ütközést.
Hazai adat: 28 beteg elhunyt, az új fertőzöttek száma az 1000-et is meghaladja
A koronavírus-járvány továbbra is aktívan jelen van az országban, ugyanis az illetékes hatóságok az elmúlt 24 órában is sok új beteget azonosítottak, miközben voltak, akik már nem tudtak felülkerekedni a vírusfertőzésen.
Felfüggesztették az egyik ígéretes koronavírus-vakcina tesztelését
A hivatalos tájékoztatás szerint az egyik tesztalany megbetegedése miatt állítottak le a vakcina tesztelését.
Anglia egyes részein hétszeres növekedést tapasztaltak a koronavírus miatt a kórházakban
A helyzet súlyosságát az is tisztán prezentálhatja, hogy Anglia egyes részein a kórházakban már hétszeres növekedést rögzítettek az intenzív osztályokon fekvők között.
Négy hónapig tarthat a koronavírus-fertőzöttek védettsége
Azok a páciensek, akik túlélték a COVID-19 betegség során fellépő súlyos szövődményeket, négy hónapig tartó immunitást élvezhetnek a koronavírussal szemben.
Így szimulálják a harcot a sztratoszférában az oroszok a MiG-31-esekkel: lenyűgöző felvételek
A 80-as évek elején hadba állított Mikoyan MiG-31 az egyik legsokoldalúbb hadigépnek bizonyult az évtizedek során, mely számos fejlesztésen esett át.
Kínának 5 napra van szüksége ahhoz, hogy 9 millió embert teszteljen 12 új eset után
A kínai kormány rettentő komolyan veszi a fertőzéseket, még akkor is, ha hónapok óta csak kevés esetről jelentenek.
Novemberben vethetik be először a koronavírus elleni vakcinát Európában
A Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) képviselői bejelentették, hogy Nagy-Britanniában már a következő hónapban megkezdődhet a régóta várt védőoltás alkalmazása.
Egyre nő a szorongás és a depresszió a lezárások és a karantén miatt
Az egyik legújabb kutatásból kiderült, hogy sokkal nagyobb lelki sebeket ejtenek az embereken a világjárvány következtében eszközölt korlátozások és lezárások, mint maga a kórokozó fiziológiai támadásának hatása.
Így tombolt Rihanna a Los Angeles Lakers bajnoki címe után – videóval
A 32 éves világsztár énekes nem fogta vissza magát, és láthatóan remekül szórakozott, miután a Los Angeles Lakers bajnok lett az NBA-ben.
Kacifántos módon lehet a Barca sztárja Messi mögött a legjobban fizetett játékos
A hírek szerint a Barcelona arra készül, hogy megadja azt a pénzt, amit a kapusa kér a hosszabbításért cserébe, de a kifizetést nem a megszokott módon bonyolítanák le.
Jennifer Lopez feltolta a hatalmas és formás melleit, majd jött az „őrület”
Hirtelen az embernek olyan érzése lehetett, mint amikor a Jurassic Parkban üvöltetni kezdett a T-Rex, a hatalmas fenevad, és egy pillanatra mindenki ledermett.
2 év, 17 operáció és egy vérmérgezés után tért vissza az életveszélyes lábsérülést szenvedett NFL-játékos
Alex Smith ékes példája lehet a kitartásnak, annak, hogy soha nem szabad feladni a reményt. Csaknem 2 év telt el a súlyos lábsérülése óta, de vasárnap újra pályára lépett.
Détár Enikő elképesztő erotikus mozgásától még a színpad is megolvadt: videóval
A neves és nagyon tapasztalt színművésznő a korát meghazudtoló módon dobálta a lábait a levegőben, és egy olyan produkcióval állt elő, ami még a profi táncosok figyelmét is felkelthette.