Friss Hírek
Brutális lesz a Series X és a PlayStation 5 grafikája – mutatunk pár screenshotot!
Az új generációs konzolokra érkező játékok közül a Daedalic Entertainment stúdió The Lord of the Rings: Gollum RPG-je volt az első, amely bejelentésre került, nemrég pedig képek is érkeztek róla.
Akár 10 ezer munkavállalójától is megválhat a Lufthansa
Borús képet vázolt a vállalatcsoport vezérigazgatója, aki szerint csak ősszel indulhatnak majd újra megszokott kerékvágásban a dolgok.
Mire számíthatunk a csütörtöki Xbox Series X konferencián?
Mint azt már múlt hét óta tudjuk, a Microsoft május 7-én egy hatalmas show keretein belül le fogja leplezni a next-gen konzolokra érkező játékokat.
Koronavírus – New Yorkban UV lámpákat telepítenek az autóbuszokba és metrókba
Az amerikai nagyváros közlekedési hatóságai bejelentették, hogy a jelenleg rekord alacsony utasszámú tömegközlekedésben működő gépjárművekbe speciális izzókat fognak szerelni.
COVID-19 védőoltás: hogyan immunizálunk 7 milliárd embert, II. rész – Gazdagok kontra szegények
A koronavírus-járvány során világszerte azt tapasztalhattuk, hogy a gazdagok és szegények közötti szakadék tovább mélyült, ami akár a védőoltásokhoz való hozzáférésben is manifesztálódhat.
Hugo Lloris: kegyetlen lenne a Liverpoolra nézve, ha nem ők lennének a bajnokok
A Tottenham csapatkapitánya, és első számú kapusa, a francia Hugo Lloris úgy véli, kegyetlen lenne a Liverpool csapatára nézve, ha végül nem őket koronáznák meg a 2019-20-as Premier League kiírás bajnokaként.
Koronavírus ellen hatékonyan működő antitesteket fedeztek fel
Európai kutatók olyan emberi ellenanyagot izoláltak, amely meggátolta a Sars-CoV-2 kórokozó behatolását a Petri-csészékben lévő sejttenyészetekbe.
Egy lelkész fehér zászlókkal emlékezik meg saját államának COVID-19 halottairól
Minden délelőtt 10:30 magasságában, Patrick Collins lelkész több ezer fehér zászlócskát helyez el a Connecticutban található Old Greenwich-i temploma előtt.
A koronavírus sem állítja meg AMD-t abban, hogy legyártsa a processzorokat a PlayStation 5-höz és a Series X-hez
Még a jelenleg zajló koronavírus-járvány sem gátolja meg az amerikai techóriást abban, hogy az új generációs konzolok legfontosabb alkatrészeit időben előállítsa.
Indiai tudósok minden eddiginél olcsóbb lélegeztetőgépet terveztek
Az indiai kormány összesen 19 ezer életmentő készüléket regisztrált az országban, azonban a járvány előzetes modelljei alapján legalább 75 ezer lélegeztetőgépre lenne szüksége az ázsiai országnak.
A WHO óvatosságra inti a kormányokat, csak fokozatosan enyhítsék a korlátozásokat
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) arra figyelmeztette a világ országainak kormányait, csak fokozatosan enyhítsenek a korlátozásokon, és „álljanak készen” azok visszaállítására, ha a vírus terjedése újra megugrik.
Dühös gamerek petícióval tüntetnek a májusi PS Plus ellen
Úgy tűnik, néhány PlayStation 4 tulajdonos enyhén szólva is elégedetlen az előfizetői szolgáltatás legújabb játékaival.
Talán sohasem készül el a COVID-19 elleni védőoltás
Az egész világ tűkön ülve várja, hogy végre kifejlesszék a koronavírus elleni védőoltást, ám egyes tudósok szerint ez még legalább 12-18 hónapot vehet igénybe.
Koronavírus – március vége óta nem volt olyan kevés halott Nagy Britanniában, mint most
A brit egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint rég nem látott szintre süllyedt a napi koronavírussal összefüggésbe hozható halálozások száma.
Hivatalos: május 23-án, a Magyar Kupa elődöntőivel tér vissza a hazai futball
Május 30-án pedig az NB I-es labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának megrendezésére is sor kerül.