A film 1976. november 25-én került a mozikba Olaszországban, és a nemzetközi közönség számára is hamar elérhetővé vált. A történet a polgárháború után játszódik: Keoma, a félvér főhős hazatér szülővárosába, ahol szembesül azzal, hogy a települést egy volt konföderációs zsarnok és bandája tartja rettegésben, ráadásul saját féltestvérei is ellene fordulnak.

A főszerepet Franco Nero alakítja, aki ekkorra már nemzetközi sztárnak számított. Nero a „Django” (1966) révén vált világhírűvé, és a Keoma idején a spagetti western egyik legnagyobb neve volt. Mellette olyan színészek kaptak szerepet, mint William Berger, Olga Karlatos és Woody Strode, akik szintén ismert alakjai voltak az európai és amerikai filmvilágnak.

A film költségvetése viszonylag szerény volt, hiszen a spagetti westernek többsége alacsonyabb büdzséből készült, mint a hollywoodi produkciók. Ennek ellenére a Keoma látványvilága és operatőri munkája (Aiace Parolin) kiemelkedőnek számított, a zenei aláfestést pedig Guido és Maurizio De Angelis komponálták, akik több olasz filmhez is készítettek emlékezetes zenét.

A kritikai fogadtatás összességében vegyes volt: egyesek a film túlzottan allegorikus és szimbolikus elemeit kifogásolták, mások viszont éppen emiatt tartották különlegesnek. Az IMDb-n ma is 7,0 ponton áll, ami jelzi, hogy a közönség és a kritikusok hosszú távon értékelték a produkciót. Az Amerikai Műfaji Filmarchívum például „ambiciózus, késői spagetti western diadalnak” nevezte, amely a giccs és a mélyebb allegorikus jelentés határán mozog.

A film a műfaj „alkonyát” képviseli: a 70-es évek közepére a spagetti western népszerűsége leáldozott, ám Castellari filmje még egyszer megmutatta, képes új hangokat és vizuális megoldásokat hozni. A történetben a pestissel sújtott város, a félvér hős küzdelme és a családi konfliktusok mind hozzájárultak ahhoz, hogy a film több legyen egyszerű akciónál – társadalmi és erkölcsi kérdéseket is felvetett.

A Keoma ma már kultikus státuszban van: Franco Nero alakítása, a zene és a vizuális stílus miatt a spagetti western egyik utolsó nagy darabjaként tartják számon. Bár költségvetése nem volt kiemelkedő, a film mégis maradandó nyomot hagyott a műfaj történetében, és a kritikusok szerint méltó lezárása annak az irányzatnak, amely Sergio Leone alkotásaival indult útjára.