Újabb korrupciós ügyben találták bűnösnek az egykori francia elnököt
A legfrissebb hírek szerint Franciaország egykori államfőjét újabb korrupciós ügyben ítélte el a bíróság.
A Párizsi Büntetőbíróság bűnösnek mondta ki a francia ex-államfőt, Nicolas Sarkozyt, aki a jelek szerint illegálisan finanszírozta 2012-es elnöki kampányát, amelynek köze lehetett a Bygmalion-botrányhoz – adta hírül a Le Figaro.
A volt köztársasági elnököt még márciusban ítélték három év letöltendő börtönbüntetésre befolyással való üzérkedés és korrupció miatt, ám úgy tűnik, ennél sokkal súlyosabb szankciókat róhatnak ki rá.
Sarkozyn kívül tizenhárom személyt találtak bűnösnek, akik közül mindnyájan az elnök kampánycsapatában tevékenykedtek, és tudtak a visszaélésekről. Az egykori elnök nem volt jelen a tárgyaláson, így az ítélet meghozatalát is kizárólag védőügyvédje jelenlétében tették meg.