A Fővárosi Vízművek szerdán közölte az MTI‑vel, hogy a budapesti vezetékes ivóvíz biztonságosan fogyasztható, és minden hatályos hazai és uniós egészségügyi előírásnak megfelel. A
A társaság hangsúlyozta: „Biztonságosan fogyasztható és egészséges a budapesti vezetékes ivóvíz, a csapvíz megfelel minden hatályos hazai és uniós egészségügyi előírásnak.”
A közlemény kiemelte, hogy a PFAS‑vegyületekre – vagyis a per‑ és polifluor‑alkil anyagokra – vonatkozó legfrissebb vizsgálatok is megnyugtató eredményt mutattak. Mint írták: „A PFAS‑vegyületekre vonatkozó legfrissebb vizsgálatok is azt igazolják, hogy a mért értékek jóval a megengedett határérték alatt maradnak.”
A társaság felidézte, hogy Magyarország 2023‑ban átvette azt az uniós irányelvet, amely 2026. január 12‑től kötelezővé teszi a PFAS‑anyagok koncentrációjának mérését az ivóvízben. A Fővárosi Vízművek azonban már a szabályozás megjelenésekor megkezdte a felkészülést: több víznyerő területen és fogyasztási ponton vizsgálták az úgynevezett örökszennyező anyagok jelenlétét.
Az eredméneyk háttere
A vizsgálatokat a Magyar Agrár‑ és Élettudományi Egyetem (MATE) Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézetével közösen végezték. A közlemény szerint „a PFAS‑vegyületek koncentrációját jóval az egészségügyi határérték alatt mutatták ki, több esetben a kimutatási határ közelében”.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Ezzel párhuzamosan a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ országos ellenőrzési programot indított, amely minden vízszolgáltató területére kiterjedt. A hatóság által validált eredmények „megerősítették a Fővárosi Vízművek saját méréseit: a budapesti víznyerő és szolgáltatási területeken az érintett vegyületek koncentrációja az egészségügyi határérték 30 százaléka alatt van”.
A Fővárosi Vízművek laboratóriuma jelentős műszaki fejlesztésekkel készült fel az uniós előírások szerinti rendszeres mérésekre, így a jövőben is biztosított a folyamatos ellenőrzés.
Több ezer vegyületből álló anyagcsoport
A közlemény részletesen ismerteti a PFAS‑anyagok hátterét is: ezek több ezer vegyületből álló anyagcsoportot alkotnak, amelyeket az 1950‑es évektől használnak világszerte – többek között víz‑ és zsírlepergető bevonatokban, tapadásmentes edényekben, élelmiszer‑csomagoló anyagokban, textíliákban, tűzoltóhabokban és ipari eljárásokban. Rendkívül lassan bomlanak le, ezért nevezik őket „örökszennyezőknek”.
A Fővárosi Vízművek hangsúlyozta: „A rendelkezésre álló vizsgálati eredmények alapján a budapesti vezetékes ivóvíz minősége megfelelő, a PFAS‑vegyületek koncentrációja szempontjából is biztonságos.” A társaság szerint a rendszeres ellenőrzések, a korszerű laborhátterük és a parti szűrésű vízbázisok természetes védelme együttesen garantálja, hogy a szolgáltatási területen az ivóvíz továbbra is egészséges és biztonságosan fogyasztható marad.
Liner/MTI



