Folyékony vízzel teli tavakban dúskálhat a Mars?
Két új tanulmány is született a marsi tavak kapcsán – míg az egyikben arról számoltak be, hogy a jégsapkák alatt folyékony víz lehet, addig a másikban elvetették ennek az ötletét.
NASA
2018-ban az Európai Űrügynökség Mars Express űrszondájának fedélzetén lévő radarműszer adatait elemző tudósok a vörös bolygó déli pólusának közeléből származó furcsa jelekről számoltak be. Különösen egy régióra összpontosítottak, ami fényes foltként tűnt fel a radarképen, amely a Grönland és az Antarktisz jégtakarója alatt látható szubglaciális tavakkal megegyező profilt produkált.
Kutatók szerint ez azt jelezte, hogy egy körülbelül 20 kilométer széles, folyékony vízből álló tó van a környéken, amely körülbelül 1,5 kilométerrel a jégsapka alatt található. Ez a víz a nagy mennyiségű magnézium- és kalciumsó jelenlétének köszönhetően folyékony maradhat az akár -68 °C-os hőmérséklet ellenére is, míg egy másik tanulmány szerint egy földalatti magmakamra melegíti.
Nem minden tudós ért viszont egyet, több 2021-ben megjelent tanulmány is cáfolta a tavakkal kapcsolatos hipotézist. Az egyik szerint ezek a radar-visszaverődések gyakoriak a térségben, többek között olyan mélységben is, amelyben elképzelhetetlen, hogy folyékony víz létezzen.
A második szerint az agyag- és fémtartalmú ásványok, valamint a sótartalmú jég lerakódásai hasonló markereket hozhatnak létre, ezért kizárható a folyékony vízhez köthető teória.
Nemrégiben két újabb tanulmány csatlakozott a tudományos vitához. Az első azokat a sókat vizsgálta, amelyek a feltételezések szerint megakadályozzák a víz megfagyását – kutatók perklorátokból és kloridokból álló sóoldatokat hoztak létre, majd ezeket egy olyan kamrába helyezték, ami a marsi pólusok környezeti nyomását és hőmérsékletét utánozza.
A vizsgálat kimutatta, hogy ezek a sós lúgok valóban ugyanazt a radarjelet produkálják, mint amit az orbiter megfigyelt, ezért nem biztos, hogy mély tavakról van szó, hiszen a sók telítettek lehetnek a jégszemcsék vagy a talaj között is.
A második tanulmány során tudósok úgy módosították a Mars radartérképét, hogy egy globális jégtakarót adtak a modellhez, és megnézték, hogy ez miként befolyásolja a különböző régiókból érkező jeleket – kimutatták, hogy a fényes visszaverődések hirtelen az egész bolygón láthatóvá váltak.
Közelebbről megvizsgálva a kutatók azt találták, hogy a fényes foltok lényegében vulkanikus síkságoknak felelnek meg: a vasban gazdag lávafolyamokból keletkező kőzetek hasonló módon képesek visszaverni a radarjeleket a Földön, tehát ez történhet a Marson is.
