A történet két család körül forog, akiknek kislányai eltűnnek, és amikor a rendőrség nem tudja teljesíteni az elvárásokat, a szülők kétségbeesetten saját kezükbe veszik az irányítást. A film központi kérdése, hogy meddig mehet el egy szülő a gyermekéért, és milyen árat kell fizetni a kétségbeesett döntésekért.

A szereposztás igazi erődemonstráció: Hugh Jackman és Jake Gyllenhaal alakítása kiemelkedő, és a kritikusok szerint Oscar-díjra érdemes teljesítményt nyújtanak. Ahogy a forrás is kiemeli: „Jackman tökéletesen ragadja meg egy végletekig hajszolt apa nyers kétségbeesését, míg Gyllenhaal az egyik legjobb alakítását nyújtja az ügy megszállott nyomozójaként.” A két színész közötti feszültség és dinamika adja a film egyik legnagyobb erejét.

A film különlegessége, hogy olyan rejtélyeket vezet be, amelyek a nézőt folyamatosan bizonytalanságban tartják. A „labirintus nyaklánc” motívuma, valamint Paul Dano karakterének mentális állapota végig fenntartja a feszültséget. A kritikai összefoglaló szerint „a film egészen az utolsó képkockáig feszültségben tart, és újranézéskor, amikor már ismerjük a válaszokat, csak még nyomasztóbbá válik, mert észrevesszük azokat a nyomokat, amik végig ott voltak a szemünk előtt.”

A Fogságban vizuális világa is kiemelkedő. A legendás operatőr, Roger Deakins – aki olyan filmek képi világát alkotta meg, mint a 1917, a Blade Runner 2049 vagy a Nem vénnek való vidék – felelt az alkotás képi megvalósításáért. A Collider szerint kevés krimi néz ki ennyire jól, mint a Prisoners, és valóban, a borongós, hideg tónusok, a hosszú beállítások és a precízen komponált képek mind hozzájárulnak a film nyomasztó atmoszférájához.

A film nemcsak a bűnügyi szál miatt emlékezetes, hanem azért is, mert morális dilemmákat vet fel: vajon igazolható-e az önbíráskodás, ha a rendőrség tehetetlennek bizonyul? Villeneuve rendezése nem ad könnyű válaszokat, hanem arra kényszeríti a nézőt, hogy saját maga mérlegelje a szereplők döntéseit.