Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
63,631 $

Ezúttal egy focimeccsen jelent meg Kim Dzsongun kislányával

Kim Dzsongun ismét lányával, Kim Dzsuével vett részt egy eseményen: ezúttal egy focimeccsen, melyet néhai apja születésnapja alkalmából rendeztek.

Fotó: MTI/EPA/KCNA
Ázsia

Borbély Fanni

Szerkesztő

A Korea Times jelentése szerint az észak-koreai állami média szombaton arról jelentett, hogy Kim és lánya, Dzsue pénteken a – csütörtökön kezdődött kétnapos – nemzeti ünnep alkalmából rendezett mérkőzést tekintette meg a kabinet és a nemzetvédelmi minisztérium tisztviselőinek társaságában.

Kim kislányának ez már a hatodik nyilvános szereplése volt, valamint az első nem katonai rendezvénye. Noha az észak-koreai állami média jelentése szerint Kim nem nevezte nevén gyermekét, végig „szeretett lányaként” hivatkozott rá. A közzétett fotókon is látszik, hogy Kim és lánya egymás mellett ülve nézték a mérkőzést a lelátón. Soron kívül Még mindig keresi a rendőrség az Andrássy úti Louis Vuitton üzletet kirabló elkövetőket

Mellettük pedig olyan vezető tisztségviselők foglaltak helyet, mint Kim Dokhun észak-koreai miniszterelnök, és Dzso Jong Von, a kormányzó Munkáspárt Központi Bizottságának szervezeti ügyekért felelős titkára. A képeken az is látható, ahogy Kim kedélyesen rágyújt cigarettájára kislánya mellett.

Azok alapján, amit szakértők megosztottak a Kim-dinasztia jelenlegi helyzetéről, nem meglepő, hogy bár Kim húga, Kim Jodzsong is részt vett a mérkőzésen, igen távol ült a diktátortól, ugyanis a képek szerint a hátsó sorban, Kim mögött, egy sarokban ült.

Szakértők úgy vélik, hogy ez a legutóbbi nyilvános szereplés ugyancsak erősíti azon feltételezéseket, melyek szerint az esemény célja az lehetett, hogy demonstrálják a népnek a Kim-dinasztia legitimitását.