Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,83 Ft
Euró
389,66 Ft
Font
455,20 Ft
Bitcoin
65,225 $

Betelt a pohár, így léptek fel a budapesti illegális gyorsulási versenyzőkkel szemben

Az összefogás eredményeképp sokat javult a helyzet Pest vármegyében, de az ország valamennyi Auchan áruházának környékén intézkedéseket vezettek be, illetve vezetnek be folyamatosan.

Fotó: Unsplash
Belföld

Koós Alexandra

Szerkesztő

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság és az Auchan Magyarország Kft. összefogásának eredményeképpen augusztus végére lényegében megszűntek az illegális versenyek a vármegye legkedveltebb „versenypályáin”, a fóti és a dunakeszi Auchan környékén – erről Czene-Joó Ádám, a Dunakeszi Rendőrkapitányság közlekedésrendészetének hadnagya beszélt a rendőrség sajtótájékoztatóján.

Elmondása szerint a rendőrségnek már muszáj volt lépnie, mert a nyár elején és közepén a korábban 10-20 résztvevővel tartott gyorsulási és driftelési versenyeken már 200-300-an, olykor 500 autó is megjelent, és előfordult, hogy ezren is körbeállták a „pályát”. Vagyis egyre nagyobb volt a kockázata annak, hogy egy elszabadult autó esetleg a nézők közé hajt és tömegszerencsétlenséget okoz.

Bár a rendőrség dolgát megnehezítette, hogy a korábban a közösségi médiában meghirdetett versenyeket – elkerülendő, hogy a járőrök idejekorán véget vethessenek a rendezvénynek – egyre konspiráltabban kezdték szervezni, és nőtt a spontán versenyek száma, a várt eredmény nem maradt el – szúrta ki az Infostart a kozlekedesbiztonsag.kti.hu beszámolóját.

Mit kiderült, az Auchan a nyitvatartási időn kívül behajtási tilalmat vezetett be a parkolóiba, ezzel a rendőrség számára lehetőséget teremtett arra, hogy fellépjen az este és éjszaka ott összegyűlt versenyzőkkel és szurkolóikkal szemben. Ugyanis az illegális megmérettetéseket jellemzően a hétvégéken és este kilenc óra után tartották.

Sokakat megbírságoltak

Júliusban pedig a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Dunakeszi Rendőrkapitányság több akciót is tartott az Auchan parkolóiban és azok környékén, amelyek során több mint 70 embert bírságoltak meg a helyszínen vagy jelentettek fel különböző szabálysértésekért. Ők összesen mintegy másfél millió forint büntetést kaptak, mindemellett 12 autó forgalmi engedélyét a helyszínen elvették (miután látszott rajtuk, hogy jelentős átalakításon estek át, ennek viszont semmi nyoma nem volt a forgalmiban).

Kiemelték, augusztus végére az illegális versenyek lényegében megszűntek Pest Vármegyében, miután a fokozott rendőri ellenőrzések mellett 30 km/órás sebességkorlátozást előíró táblákat helyeztek ki a korábbi illegális versenypályákon és a sebes haladást megakadályozó forgalomcsökkentő bordákat telepítettek. Megjegyezték, az illegális versenyek résztvevői kezdetben az M0-ás mentén egyre délebbre vonultak, de miután már szinte mindenütt zárt kapukat és fekvőrendőröket találtak, az események lassan elmaradoztak és a rendőrség közlése szerint mára megszűntek.

Ettől függetlenül a rendőrség továbbra is résen lesz, visszatérő ellenőrzéseket fognak tartani a versengésre alkalmas utakon, s folyamatosan figyelik azokat a platformokat, ahol a versenyek szervezői, ismert alakjai megjelennek és versenyeket szerveznek. Emellett abban bíznak, hogy az Auchan példája ragadós lesz, és más nagy parkolóval és versengésre alkalmas úthálózattal rendelkező kereskedők és vállalkozások is segítenek majd megálljt parancsolni az illegális versenyeknek.

Megszólalt a martonvásári légibaleset egyik áldozatának édesanyja

Mint mondta, fiának nem temetése lesz, a tervek szerint búcsúztatón engedik el utolsó útjára.

Ronaldinho-gólpasszt adott az Arsenal játékosa Kerkezék ellen (videó)

Anno Ronaldinho adott hasonló passzokat, amikor a passz pillanatában szándékosan elfordította a fejét másik irányba, most ugyanezt tette az Arsenal játékosa az utolsó gólnál, majd Rice a hálóba tette a labdát.