Sok éve falmélyedésbe rejtették, most megtalálták az elveszett koronaékszereket
Mintegy 500 éves koronázási jelvényekre bukkantak egy templom falába rejtve Litvániában.
A beszámoló szerint az aranyból készült koronáknak, gyűrűknek és egyéb kiegészítőknek még 1939-ben veszett nyomuk, a második világháború kitörése miatt rejtették el őket. A kutatók december 16-án bukkantak rá az elveszettnek hitt kincsekre egy endoszkópkamera segítségével, amelyet a katedrális föld alatti kamráinak falüregeiben vetettek be.
A felfedezést január 6-án jelentették be egy sajtótájékoztató alkalmával – írja a 24.hu a Live Science cikkére hivatkozva. Mint részletezik, a tárgyakat egy 1939 szeptemberi újságpapírba csomagolták, majd egy lépcső alatti falmélyedésbe dugták el. A kincshalom több koronából, gyűrűből, láncból, valamint egy jogarból és egy aranyalmából áll.
Ezeket a leleteket először 1931-ben fedezték fel, három 16. századi uralkodó – Jagelló Sándor lengyel király és litván nagyfejedelem, Habsburg Erzsébet lengyel királyné és magyar hercegné, illetve Radziwiłł Barbara lengyel királyné – szarkofágjaiban. Gintaras Grušas, az érintett egyházmegye érseke szerint az ereklyék felbecsülhetetlen értékű történelmi kincsek.
Hozzáfűzte: mindezt bizonyítja az is, hogy a tárgyakat a kor legkiválóbb aranyművesei készítették. A cikkből egyúttal az is kiderül, hogy a relikviákat restaurálni fogják, ezután pedig kiállítják őket, hogy a nyilvánosság is megcsodálhassa.
Míg a Közel-Keleten egy mintegy 160 pénzérméből álló kincshalmot fedeztek fel nemrégiben. A leleteket az Izrael és Jordánia határán húzódó Jordán-völgyben találták meg, és a szakértők úgy vélik, hogy körülbelül 2100 évesek lehetnek. A további részletekről itt olvashat.