Farm VIP: Kiara Lordnak nagyon nem szimpatikus Szalontai Szílvi
Rögtön, az első órákban beindult a feszültség a Farm VIP-ban, Kiara Lord finoman jelezte, évtizedek vannak közte és Szalontai Szilvi között, akit megjátszósnak tart.
Elemi erővel vette kezdetét a Farm VIP új évada, aminek többek között Kiara Lord és Szalontai Szilvi is szereplője. Totálisan más karakterek, talán annyi közös van bennük, hogy mindketten csinosak, vonzóak, de több aligha, ami komoly feszültségekhez vezethet.
Miközben a másik oldalon Aurelio nagyon kiakadt, és kissé megbánta ezt a kalandot, Kiara erős célzást tett arra, hogy nem fog kijönni Szilvivel. Minden az arcára volt írva, és egyelőre úgy fest, kimondja, amit gondol, legalábbis az interjúk során biztosan.
Ezek után még érdekesebb a szereplőknek figyelniük a tévében történteket, mert láthatják azokat a jeleneteket, amikről semmit nem tudtak. Ez pedig újabb feszültséget szülhet a közösségi médiában, és általában ez az a pont, amikor sokan csalódnak a másikban.
„Mi vagyunk a cicababák, ha lehet így fogalmazni, van közöttünk ugyan pár évtized… Nem tudom pontosan, mennyi idős Szilvi. Nekem nem jó érzés az ő szemébe néznem. Szerintem olyan hamis, olyan megjátszós.” – fogalmazott Kiara.