Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Farm VIP 2: ez kemény volt, nagy név távozott a játékból

Farm VIP 2: ez kemény volt, nagy név távozott a játékból

Farm VIP 2: ez kemény volt, nagy név távozott a játékból
Fotó: Instagram/Farm VIP

A sztár nemigazán számított arra, hogy ilyen helyzetbe kerül, ráadásul ideiglenesen magára kellett hagynia a párját.

A Farm VIP 2 amiatt is különleges, mert párok is versenyeznek a mezőnyben. Jolly és Barbie közösen mondtak igent a kihívásra, ami egyszerre jelent előnyt és egyúttal hátrányt is.

A cikk a videó után folytatódik

Előny, mert bármikor számíthatnak egymásra, mentális szinten is, és hátrány, mivel ha szétszakítják őket, akkor a bent maradt pár nagyon meggyengülhet. Jolly nemigazán számíthatott arra, hogy párbajoznia kell, de így lett.

Ez azonban lehetőséget adott számára ahhoz, hogy maga válassz aki a párbajellenfelét, ami egyértelműen előny. Nem meglepő módon Fehér Hollóra esett a választása, ám volt egy újabb csavar a történetben.

Győzike nagyon ideges lett, amikor közölték vele, hogy nem tud énekelni

A szabályok szerint a kihívott fel, aki fegyvernemet választott, és a logika mellett tette le a voksát. Érdemes megnézni a videókat, mert komoly volt a küzdelem a két híresség között, akiknek fakockákból kellett kirakniuk egy hordót.

Egy ideig fej-fej mellett haladtak, majd Holló rátalált a megoldásra, és eldőlt, hogy ő maradhatott versenyben. Olyannyira örült ennek, hogy földre dobta magát, majd elnézést kért, hiszen tiszteli az ellenfelét és köszönetet mondott.

Jolly nyilvánvalóan csalódottan búcsúzott, elsősorban a párja miatt, de szívesen maradt volna. Sok olyan dolgot tanult meg a játékok során, amiket a kinti életben is fog alkalmazni, és élvezte, hogy csapatban dolgozhatott.

Az énekes csalódott is, mert arra nem számított, hogy ilyen kritikákkal kell szembesülnie. „Úgy látszik, sok mindenkit félreismertem ebben a társaságban, azt hittem, hogy jó viszonyt ápolunk egymással, nem is éreztem bent igazán ezt az ellenszenvet.”