Ezért nem emlékszünk a korai gyermekkori emlékeinkre
A legtöbbünknek nincsenek emlékei életünk első három-négy évéből – valójában általában nagyon kevés emlékünk van a 7 éves kor előtti életünkből. Amikor pedig megpróbálunk visszagondolni a legkorábbi emlékeinkre, gyakran nem világos, hogy azok valódiak-e, vagy csak fényképeken vagy mások által elmesélt történeteken alapuló visszaemlékezések.
Fotó: Unsplash/Anita Jankovic
A „gyermekkori amnézia” néven ismert jelenség több mint egy évszázada foglalkoztatja a pszichológusokat – és még mindig nem értjük teljesen. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy azért nem emlékszünk arra, hogy csecsemők voltunk, mert a csecsemők és kisgyermekek memóriája még nem teljesen fejlett. De már a hat hónapos csecsemők is képesek kialakítani mind a rövid távú, percekig tartó emlékeket, mind a hosszú távú emlékeket, amelyek hetekig, ha nem hónapokig megtartanak.
Egy tanulmányban hat hónapos csecsemőket vizsgáltak, akik megtanulták, hogyan kell megnyomni egy kart egy játékvonat működtetéséhez, majd két-három héttel azután, hogy utoljára látták a játékot, még mindig emlékeztek arra, hogyan kell végrehajtani ezt a műveletet. Az óvodások viszont évekre visszamenőleg is képesek emlékezni az eseményekre. Az azonban vitatható, hogy a hosszú távú emlékek ebben a korai életkorban valóban önéletrajzi jellegűek-e – vagyis olyan, személyesen releváns események, amelyek egy adott időben és helyen történtek.
Természetesen a memóriaképességek ebben az életkorban még nem a felnőttkoriakhoz hasonlóak – egészen a serdülőkorig érnek. Valójában az alapvető emlékezeti folyamatok fejlődési változásait hozták fel a gyermekkori amnézia magyarázataként, és ez az egyik legjobb elmélet, amit eddig ismerünk. Ezek az alapvető folyamatok több agyterületet érintenek, és magukban foglalják az emlékezet kialakítását, fenntartását, majd későbbi előhívását is.
A hippokampusz, amelyről úgy gondolják, hogy az emlékek kialakításáért felelős, legalább hétéves korig tovább fejlődik. Tudjuk, hogy a gyermekkori amnézia ellensúlyozásának tipikus határa – három és fél év – az életkorral eltolódik. A gyermekeknek és a tinédzsereknek korábbiak az emlékeik, mint a felnőtteknek. Ez arra utal, hogy a probléma talán kevésbé az emlékek kialakításával, mint azok fenntartásával van.
Egy másik tényező, amelyről tudjuk, hogy szerepet játszik, a nyelv. Egyéves és hatéves koruk között a gyerekek az egyszavas beszédfázisból az anyanyelv(ek) folyékony elsajátításáig jutnak el, így a verbális képességükben jelentős változások következnek be, amelyek átfedésben vannak a gyermekkori amnézia időszakával. Ez magában foglalja a múlt idő használatát, az emlékezéssel kapcsolatos szavakat, mint például az „emlékszem” és az „elfelejtem”, valamint a személyes névmásokat, amelyek közül az egyik kedvenc az „enyém”.
Bizonyos mértékig igaz, hogy a gyermek azon képessége, hogy egy esemény kapcsán akkor, amikor az megtörtént, képes előre jelezni, hogy hónapokkal vagy évekkel később mennyire jól emlékszik rá. Egy laboratóriumi csoport ezt a munkát úgy végezte, hogy a baleseti és sürgősségi osztályokra gyakori gyermekkori sérülések miatt behozott kisgyermekeket kérdezett ki. A 26 hónaposnál idősebb kisgyermekek, akik akkoriban tudtak beszélni az eseményről, akár öt évvel később is emlékeztek rá, míg a 26 hónaposnál fiatalabbak, akik nem tudtak beszélni róla, alig vagy egyáltalán nem emlékeztek rá. Ez arra utal, hogy a preverbális emlékek elvesznek, ha nem „fordítják le őket nyelvre” – írja a Conversation.
