Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,02 Ft
Euró
394,28 Ft
Font
457,87 Ft
Bitcoin
64,724 $

Exatlon: vége, megvan a következő nagy kieső, akinek el kell hagynia Dominikát

Egy igen nagy név távozik az Exatlonból, aki sok nehéz időszakon ment keresztül a verseny ideje alatt, de most véget ért számára a küzdelem.

Style

A T-800-as

Szerkesztő

A bajnokok sokáig tartották magukat, és egészen idáig csupán két társukat vesztették el. Ezzel szemben a kihívóknál sorra búcsúztak a játékosok, és úgy tűnt, nem tudják megállítani a dominóeffektust.

Nem sok hiányzott ahhoz, hogy ismét a kékek közül kerüljön ki a következő kieső, ám végül legyőzték a bajnokokat, akikben ekkor tudatosult igazán, hogy az egyik női versenyzőtársukat el fogják veszíteni az Exatlonban. Soron kívül Kizuhant az ötödik emeletről egy kisgyermek Csepelen

Lilkó a leggyengébb statisztikájával biztos párbajrésztvevő volt, és Krisztiánnak kellett kiválasztania az ellenfelét, aki pedig a legjobb statisztikai mutatóval rendelkezett. A szabályok értelmében egy sérült játékos nem jelölhető ki párbajra, így Janka nem volt veszélyben.

Nagyon rosszul esett neki, amiket Franciska mondott, mert távol állt tőle, hogy kihúzza magát a párbajról. Közben a nézők is megosztották a véleményüket a párbaj előtt, akik főként egy Lilkó-Franciska harcot akartak látni, hogy szétválasszák őket.

Exatlon: Viktort máris leváltanák a kihívók?

Ez végül nem valósult meg, mert noha Krisztián bármennyire is Lillához állt a legközelebb, úgy érezte fairnek, ha őt küldi párbajra Lilkó ellen, mivel szinte ugyanolyanok voltak a statisztikáik. Nehéz döntés volt, főleg érzelmi szempontból.

Lilkó nagyon jól kezdett, azonnal elvett három életet Lillától, de volt két medálja, így az egyiket igen hamar fel kellett használnia. Ez volt az első pillanat, amikor nyert egy kört a riválisával szemben, és 3-2-vel folytatódhatott a párbaj. Lilkó biztonságban érezhette magát, mert a párbaj napján szerzett magának egy medált, és Franciskának volt még kettő, amiket kész volt felajánlani számára.

A második kört ugyan Lilla jobban kezdte, az utolsó medálját is felhasználta, majd amikor újra egy élete maradt, a csapattársai közül senki sem élt a lehetőséggel, így egy esélye maradt, míg Lilkónak még ott volt a medálja. 2-1-es állásnál Lilla elvett egy életet Lilkótól, de miután ő is igent mondott a medáljára, megint 2-1 volt az eredmény.

Voltak pillanatok, amikor lefutottnak tűnt a meccs, ám Lilla olyannyira visszajött a játékba, hogy Franciskának fel kellett ajánlania az egyik medálját. Harmadszorra is 2-1-gyel futottak neki a következő körnek, miután Krisztián nem akart medált adni Lillának. Rendkívül szoros volt az utolsó kör, és célfotó döntött. Végül Lilkó lett a befutó, és Lilla számára véget ért az Exatlon.

Bemutatta 101 pontból álló programját Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt

Sokkal több van ebben a városban! címmel muttata be programját Vitézy.

Megkapta az árcéduláját a Bayer Leverkusen egyik legnagyobb sztárja

A Bayer Leverkusen vezérigazgatója, Fernando Carro 150 millió eurós vételárat kérne a középpályás Florian Wirtzért, ezzel is jelezve, hogy a klub meg akarja tartani sztárjátékosát.