Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,53 Ft
Euró
394,70 Ft
Font
461,80 Ft
Bitcoin
70,545 $

Exatlon: Zalán a sérülése ellenére saját felelősségre is folytatná

Ha az orvosok megálljt intenek számára, nem fogja elfogadni azt, saját felelősségre folytatná a versenyzést.

Fotó: Instagram/Novák Zalán
TV

Hujber Dávid

Szerkesztő

Novák Zalán csak részben mondhatja magát szerencsés embernek, hiszen az Exatlon Hungary korábbi évadát majdnem megnyerte, majd amit ott elvett tőle a sors, a Farm VIP-ban visszakaphatta.

Nagyon magabiztosan húzta be a győzelmet, ami sok millió forintot jelentett számára, majd jött a Totem. A TV2 másik nagy produkciójában egyfajta mentori szerepben volt látható a képernyőn, de így is keményen hajtott, együtt a csapattal. Soron kívül Hajdú Péter: sajnálom, hogy Varga Judit magánéletéből szappanopera lett

A negyedik nagy lehetőségét is megkapta a csatornától, ezúttal az Exatlon Hungary All Starban, ahol korábbi versenyzők csapnak össze egymással. Már az első hét is rendkívül sűrű, izgalmas és fordulatos volt, többek között a sérülések miatt is.

Exatlon: Somhegyi Krisztián figyelmeztette Virág Andrást

Többen egy ideje nem érhetőek el, Zalán például már az első körben megsérült, a combját fájlalta, és nem is állhatott rajthoz a következő napon. A harmadik napon ugyan visszatérhetett, megint megsérült, és úgy érezte, hogy eltört a talpcsontja.

Lapozó: 1 2