Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Exatlon-Gréti fürdőruhás képe úgy tarolt, mint egy nagy homokvihar

Exatlon-Gréti fürdőruhás képe úgy tarolt, mint egy nagy homokvihar

Exatlon-Gréti fürdőruhás képe úgy tarolt, mint egy nagy homokvihar
Fotó: Instagram/Szente Gréti

Szente Gréti a nyaralás ideje alatt sem feledkezik meg a követőkről, rajongókról, az Exatlon Hungary harmadik évadának nézőiről.

Talán nem túlzás azt mondani, hogy azok, akik kijutottak Dominikára, egy igazi álomvilágban találhatták magukat. Egyrészt több ezer jelentkező közül kerültek kiválasztásra, ami már önmagában hatalmas siker.

A cikk a videó után folytatódik

Másrészt egy olyan helyre utazhattak el, ami több mint különleges, miközben Magyarországon javában fagyoskodtunk, vagy azt figyeltük, mikor jön az eső. Harmadrészt pedig semmi másra nem kellett koncentrálniuk, minthogy versenyezzenek.

Mindent megkaptak ehhez, így valóban csak azzal kellett törődniük, hogy a lehető legjobban teljesítsenek és pihenjenek a versenynapok között. Mintha csak egy olimpián lennének, ami ezúttal majdnem fél éven át tartott.

Egy szelfi, amire már oly régen vártunk: Rúzsa Magdi és Oláh Ibolya

Gréti is kihozta magából a maximumot, de az utolsó 10%-ot a döntő előtt préselte ki, és ez a 110% mindenkit meglepett. Szenzációs teljesítményt nyújtott, bár mi már a megérkezése után pár nappal azt mondtuk, hogy ez a lány ott lesz a döntőben.

Nemcsak ott volt, nyert is, a nagy rivális Dóri ellen, akivel eleinte igen jó kapcsolatot ápoltak. Végül ők ketten küzdöttek meg a 15 millió forintos fődíjért, és Gréti nem adott sok esélyt a csapattársának, teljesen megérdemelten nyert.

Ezután jöhetett a jól megérdemelt pihenő, bár Gréti az utazás alatt is kihasználja a lehetőséget, hogy sportoljon, de szerencsére a divatfotók sem maradhatnak el. A lemenő nappal a háttérben még inkább extrává vált ez a felvétel, ahogy szinte mint mindig, mosolyog a kihívó, aki már inkább bajnok.