Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Évekig dolgoztatta, majd kiforgatta vagyonából gyerekkori ismerősét

Évekig dolgoztatta, majd kiforgatta vagyonából gyerekkori ismerősét

Évekig dolgoztatta, majd kiforgatta vagyonából gyerekkori ismerősét
Fotó: police.hu

Elképesztő, amit tett.

Emberkereskedelem, kényszermunka és csalás miatt emelt vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség egy 35 éves férfi ellen, aki éveken keresztül kizsákmányolta értelmi fogyatékossággal élő gyerekkori ismerősét.

A cikk a videó után folytatódik

A vádirat szerint a férfi 2018-ban vette rá az önellátásra képes, de könnyen befolyásolható nőt, hogy lakhatás és ellátás fejében költözzön hozzá, és segítsen neki a ház körüli teendőkben, valamint gyermekeinek gondozásában.

Három évvel később elérte, hogy a nő kérje saját gondnokának felmentését, majd ő vált a gondnokává. Ettől kezdve elvette az iratait, napi szinten dolgoztatta, miközben még az alapvető élelmezést és higiéniai szükségleteket sem biztosította számára.

A férfi rávette a nőt, hogy adja el a saját házát, s ígéretet tett arra, hogy a pénzből külön lakrészt alakít ki neki. A 400 ezer forintos vételárat azonban saját céljaira költötte, és hamis számlák csatolásával próbálta a gyámhatóság felé igazolni a felhasználást.

Később egyre durvább bánásmódban részesítette a nőt: fizikailag bántalmazta, megalázta, éheztette és bezárta. A sértettnek kilenc gyermeket kellett ellátnia, fürdőszobát nem használhatott, gyógyszerhez nem jutott, és ruházata sem volt megfelelő.

A bántalmazás során a nő egy alkalommal súlyos sérülést szenvedett, ami szakszerű ellátás hiányában csak szövődményesen gyógyult. 2023 szeptemberében a férfi újra megverte, ekkor a nő elmenekült, és egy ismerősétől kért segítséget.

Az ügyészség fegyházbüntetés, közügyektől eltiltás és 400 ezer forint vagyonelkobzás kiszabását indítványozta a Veszprémi Törvényszéknek, azzal, hogy a vádlott ne bocsátható legyen feltételes szabadságra.