Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Drámai fordulat – lelőtték az évek óta a gyerekeivel bujkáló hírhedt apát egy tűzpárbajban

Drámai fordulat – lelőtték az évek óta a gyerekeivel bujkáló hírhedt apát egy tűzpárbajban

Drámai fordulat – lelőtték az évek óta a gyerekeivel bujkáló hírhedt apát egy tűzpárbajban
Shutterstock

Tragikus véget ért Új-Zéland egyik leghosszabb ideje tartó eltűnési ügye.

A rendőrség közlése szerint fegyveres összetűzésben életét vesztette az a férfi, aki közel négy éve rejtőzködött három gyermekével az ország Északi-szigetének sűrű erdőségeiben. A hatóságok úgy vélik, a halott férfi Thomas Phillips, aki 2021 decembere óta kerülte a rendőrséget, miután másodszor is nyomtalanul eltűnt a gyerekeivel.

A cikk a videó után folytatódik

A rendőrség hétfő hajnalban riasztást kapott egy betörésről a mindössze ötszáz fős Piopio település egyik mezőgazdasági boltjába. A helyszínről egy quadon távozó két személyt követtek, majd mintegy harminc kilométerrel arrébb útzárat állítottak fel. „A quad áthajtott a kihelyezett tüskéken. A két utas a járművön maradt, amely egy vidéki úton állt meg. Röviddel ezután az elsőként kiérkező rendőr közelről leadott lövésekkel találta magát szemben” – mondta Jill Rogers megbízott helyettes rendőrfőkapitány.

A rendőr éppen kiszállt a szolgálati autóból, amikor fején találta a lövedék, ezután fedezékbe húzódott. Másodpercekkel később egy másik rendőr viszonozta a tüzet, és lelőtte a férfit, akit Phillipsnek tartanak. A quadon talált másik személyről kiderült, hogy az egyik eltűnt gyermek, egy kislány, így egy fiú és egy lány továbbra is ismeretlen helyen van.

Keresik a gyerekeket

A helyszínen több lőfegyvert is lefoglaltak, a súlyosan megsérült rendőrt pedig helikopterrel szállították a Waikato Kórházba, ahol megműtötték. A rendőrség nagyszabású keresőakciót indított a Marakopa környéki sűrű bozótosban, ahol feltételezéseik szerint Phillips és gyermekei rejtőzködtek. „Számos rendőrtiszt aktívan keresi a gyerekeket, ez jelenleg az első számú prioritásunk, miközben támogatjuk a sérült kollégánkat és családját” – hangsúlyozta Rogers.

A gyermekek édesanyja, Cat, nyilatkozatában úgy fogalmazott: „Mély megkönnyebbülést érzek, hogy a gyermekeink számára ez a megpróbáltatás véget ért. Minden egyes nap hiányoztak az elmúlt közel négy évben, és szeretettel, gondoskodással várjuk őket haza. Ugyanakkor elszomorít, ahogyan a mai események alakultak. Mindig is az volt a reményünk, hogy a gyerekek békés és biztonságos módon térhetnek vissza minden érintett számára.”

Phillips és gyermekei először 2021 szeptemberében tűntek el Marakopa környékéről, majd rövid időre visszatértek a családi birtokra, de miután a férfit „a rendőrség idejének elpazarlásával” vádolták, decemberben ismét nyomuk veszett. A hatóságok szerint a férfi túlélési ismereteit felhasználva, a civilizációtól elzárva gondoskodott a gyerekekről. Az évek során több alkalommal látták őket, legutóbb két héttel ezelőtt, amikor biztonsági kamera rögzítette Phillips-et és egyik gyermekét egy hajnali betörésnél ugyanabban a városban, ahol most a lövöldözés történt.

A férfit számos bűncselekménnyel gyanúsították, köztük 2023 májusi fegyveres bankrablással, súlyos testi sértéssel és lőfegyver jogtalan birtoklásával. Tavaly nyáron a rendőrség 80 ezer új-zélandi dolláros jutalmat ajánlott fel a család hollétére vonatkozó információért, de a nyomravezetői díj eredménytelenül járt le.